Nem calici okozta a megbetegedéseket Káptalanfüreden

Káptalanfüred - Az eddig elvégzett jelentős számú minta elemzése alapján kijelenthető, hogy a Káptalanfüreden táborozó gyerekek rosszullétét nem calici vírus okozta - tájékoztatott Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese csütörtökön.

Halmos György

Elmondta, a mintákon további vizsgálatokat végeznek, hogy kiderüljön, mi okozta a megbetegedéseket. Hozzátette: a minták további tenyésztésére van szükség, 24 óra után már valószínűsíthető, 48 óra után pedig már biztosan kijelenthető a fertőzés oka.

A főorvos kérdésre válaszolva közölte: lehet, hogy baktérium okozta fertőzésről van szó, de a vírusok sem zárhatóak ki, ugyanis több olyan vírus is van, ami a calicihoz hasonló tünetekkel jár. Már az első laboratóriumi gyorstesztek is negatív eredményt mutattak a calici vírusfertőzésre, igaz ezt kevés minta alapján produkálta a teszt.

Káptalanfüred két gyermektáborában történt megbetegedés során összesen 44 gyermek és fiatal került kórházba szerdán. Paller Judit országos tiszti főorvos csütörtökön azt közölte, hogy a betegek közül senki nincs súlyos állapotban; a veszprémi, az ajkai, a székesfehérvári és a tapolcai kórházban ápolnak betegeket. Eddig annyi biztos, hogy a két táborban történt magas számú megbetegedések forrása a közös konyha. Itt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) munkatársai végzik a vizsgálatokat. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a táborok területén az ivóvizet ellenőrzi, továbbá felhívja a gyermekek figyelmét a higiénés szabályok fokozott betartására.

A Veszprém megyei kórház tájékoztatása szerint csütörtökön nem érkezett hozzájuk új beteg, sőt, öt embert már hazaengedtek. A többieket még mindig vizsgálják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!