Akiknek nem térkép e táj

Megyei körkép - Természetesen elképzelhetetlen a Veszprém-rali a hazai pilóták nélkül. Ezúttal négyen mondják el érzéseiket a versennyel kapcsolatban.

Novothny Ottó

Krózser Menyhért kategóriájában eddig nagyszerűen teljesített: két első és egy második hellyel nagy előnnyel vezeti a ponttáblázatot.

- Ezúttal is a győzelemért ülünk autóba - kezdte a veszprémi versenyző. - Minden szempontból az egyik kedvencem a veszprémi rali, noha ugyanakkor tapasztalati tény: igyekszünk jól teljesíteni, de ritkán érünk célba. Most kiváló a gépünk és a csapatunk is, bízom benne, hogy javítani tudjuk saját statisztikánkat. Különösen a sólyi erdő áll közel hozzám, de a kislődi pályákat is nagy izgalommal várom.

Az abszolút sorrendben szeretne mindenképpen feljebb jutni a rangsorban a balatonfüredi Osváth Péter.

- Nem valami jól állunk - szakadt ki a remek pilótából. - Az a cél, hogy a jelenlegi tizenkettedik helyről lépjünk előre a legjobb tíz közé. Úgy érzem, nem elsősorban a kocsival vannak gondjaink, talán a sok dolgom miatt én nem tudok százszázalékosan mentálisan felkészülni. Igaz, vannak biztató jelek, például a szombathelyi verseny második napján végig az első ötben maradtunk. Ezt a formát kellene átmenteni a veszprémi eseményekre. Nagyon sok jó gép van a mezőnyben, mégis az utolsó három futamon meg kell valósítanunk a célunkat. Ugyanakkor őszintén bevallom: ha a legvégére az első tízben végzünk az abszolút sorban, én attól sem fogok teljesen megnyugodni.

Puskádi János és persze navigátora az ötödik kategória hetedik helyéről várja a történéseket.

- Az idén csak két futamon álltunk eddig rajthoz - mondta a veszprémi fiatalember. - Ennek oka prózai: külföldön próbáltunk szerencsét. Remekül sikerült a nemzetközi szereplésünk, hiszen kategóriánk negyedik helyén állunk, eddig ötödik és második helyet szereztünk a kétkerék-meghajtásúak között. Idén először megyünk majd murvaversenyen. Számunkra abból a szempontból is fontos a veszprémi futam, mert vízválasztó: ha jól teljesítünk, akkor folytatjuk a hazai menetelést, ha nem, akkor viszont a ciprusi és cseh ralikon állunk inkább rajthoz.

A veszprémi Varga Attila számára ez a sportág elsősorban kikapcsolódást jelent.

- Ha fülig ér a szám a célban, akkor én már nyertem - ismertette filozófiáját a Puskádiék mögött nyolcadik helyen álló versenyző. - Továbbra sem vagyok hajlandó beállni a sorba, változatlanul örömből autózom. A Veszprém-rali pályái egyszerűek, könnyen megtanulhatóak, nincs szükség nagy improvizációra. Ha valaki kellőképpen elmélyül a terepviszonyokban, akkor folyamatosan húzós tempóban mehet. Remélem, így fogok én is tenni, és ez azt jelenti, hogy a mezőny első felében érek célba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!