Kénytelen voltam elküldeni - Kovács Zoltán Medgyaszai Melinda felmentéséről

Veszprém - Az elmúlt kedden - ahogy azt megírtuk - felmentették dr. Medgyaszai Melindát, a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatóját. A felmentésről Kovács Zoltán szabadsága miatt csak hétfőn kaptunk hivatalos információt.

Balla Emőke

Medgyaszai Melinda elbocsátásával kapcsolatban a megyei kormányhivatal vezetője úgy fogalmazott: Medgyaszai Melindát sem megvenni, sem megfélemlíteni nem akarta senki, ez az előző kormány módszere volt. Az új kormány filozófiájáról pedig ne beszéljen az, aki államtitkárként feltétlen kiszolgálója volt a Gyurcsány-Bajnai-kormányoknak, melyek tönkretették a hazai egészségügyet. Molnár Lajos egészségügyi miniszter kórház-átszervezési és ágyszámcsökkentési programjának végrehajtásával egészségügyi dolgozók veszítették el állásaikat, a betegek a várólisták miatt csak hónapok múlva jutottak egészségügyi ellátáshoz.

- Örülök, hogy elismeri, nem csapatjátékos, ami egy kormányhivatal munkájában fontos lenne. Vártam, hogy önként távozik, hiszen az emberek így döntöttek a választásokon, mivel ezt nem tette meg, ezért kénytelen voltam elküldeni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!