Tíz éve okozta a halálos balesetet Alsóörsön - Hazahozták Brazíliából

Veszprém, Alsóörs - Bilincsbe verve hozták haza kedden repülőn Brazíliából azt a férfit, aki tíz évvel ezelőtt ittasan halálos balesetet okozott.

Mátételki András

A 36 éves D. Gáspár 2001. június 3-án ittasan vezette autóját Alsóörsön. A gyorsan hajtó férfi kocsijával lesodródott az útról, s a partfalnak ütközött. A gépkocsivezető, valamint kedvese, az RTL Klub riportere, Hégető Honorka kirepült az ezüstmetál Roverből, mivel egyikük sem volt bekötve. A fiatal nő olyan súlyosan sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. 


Az ügy a Veszprémi Városi Bíróság elé került, ahol halált okozó ittas járművezetés miatt D. Gáspárt négy év börtönre ítélték, s nyolc évre eltiltották a vezetéstől. Az ügy a Fejér Megyei Bíróságra került, ahol hatályon kívül helyezték az ügyet. Amikor a veszprémi bíróság újra kezdte volna a tárgyalni a büntető ügyet, D. Gáspár külföldre menekült, Brazíliáig jutott, ahol idegenvezetőként élt. Értesülésünk szerint tavaly augusztusban az egyik strandon fogták el Rio de Janeiróban.
Szerdán délelőtt a veszprémi bíróság a férfi előzetes letartóztatásáról dönt, az új tárgyalás időpontját csak később tűzik ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!