2010.04.04. 05:16
Ünnepi istentiszteleteken emlékeznek a feltámadásra
Napló - Húsvét alkalmából országszerte misékre, istentiszteletekre várják a vallásos embereket a történelmi keresztény egyházak vezetői, hogy együtt emlékezzenek meg Krisztus feltámadásáról.
A keresztény hagyomány szerint nagypénteken feszítették keresztre Jézus Krisztust, aki harmadnapra, azaz vasárnap támadt fel. Ennek emlékére ma országszerte misével, istentisztelettel ünnepelnek.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek 11-kor ünnepi misét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában, míg az esztergomi bazilikában Cserháti Ferenc segédpüspök celebrál ünnepi misét 10.30 órától.
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, tiszántúli püspök a debreceni Nagytemplomban tartja istentiszteletét 10 órakor.
Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a győri Öregtemplomban hirdet igét 10 órakor.
A zsinat 325-ben határozott arról, hogy húsvétot az első tavaszi holdtölte utáni vasárnapon kell megünnepelni. Krisztus feltámadásának ünnepét böjti időszak készíti elő, a húsvét szó ennek a végét jelenti. A böjt hamvazószerdától nagyszombatig tart. Mivel a vasárnapok a kereszténység kezdetétől nem számítanak böjti napnak, ez a periódus összesen negyven napot foglal magában.