A héten lefoglalt fegyverarzenál tulajdonosának nincs köze a romagyilkosságokhoz

Veszprém - Nincs arra utaló nyom, hogy a szerdán a megyében tucatnyi helyen elvégzett házkutatás során lefoglalt fegyveralkatrészeknek, lőszereknek, illetve az ügy gyanúsítottjainak bármilyen közük lenne a Kislétán elkövetett bűncselekményhez vagy a romagyilkosságokhoz.

Halmos György

Dr. Vincze István százados elmondta, hogy az ügy előzménye egy májusi késelés, amelynek sértettje életveszélyes sérüléseket szenvedett. Egy körülbelül tíztagú társaság minden előzmény nélkül rátámadt egy másik csapatra az OTP mögött a belvárosban, az egyikük késsel megsebesített egy fiatalt. A nyomozás során a támadók tágabb ismeretségi körét is ellenőrizték, ennek során merültek fel más bűncselekményekkel kapcsolatos adatok, amit összehangolt házkutatás követett - mondta a százados. Tizenkét helyen tartottak egyszerre házkutatást, ebből egy helyszínen lefoglaltak a rendőrök egy fegyvert, valamint nagyobb mennyiségű lőszert és fegyveralkatrészt, ezek valószínűleg egy gyűjtemény darabjai. A rendőrök egy tüzérségi lövedékre bukkantak a helyszínen, amit a tűzszerészek elszállítottak. Ugyan- ezen a helyszínen találtak egy gépfegyvert, amit szabályosan gáz riasztófegyverré alakítottak át, azaz legálisan lehet tartani otthon. Másutt kevés lőszert, illetve különböző töltényeket foglaltak le.

Önkényuralmi jelképek használatával is meggyanúsítottak több személyt, mert internetre tettek fel olyan tartalmú képeket, ami bűncselekménynek számít. Az ügyben egy személy van előzetes letartóztatásban, egy személyt lakhelyelhagyási tilalom alá helyeztek, tíz gyanúsított védekezik szabadlábon. A szak-értők vizsgálják a lefoglalt eszközöket, adathordozókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!