Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért

Idén márciusban ismét új céllal indítja útjára a CBA és a Procter & Gamble ’A Közösség Szíve’ (köszi) programot - jelentették be a szervező cégek képviselői Budapesten. A közösség erejére és összefogására támaszkodó kezdeményezés középpontjában idén a közösség élettere, a település áll.

Szausev Xénia

A CBA és a Procter & Gamble a közösség erejében bízva indította útjára jótékonysági programját 2006-ban. A Közösség Szíve eddig olyan területeket választott, ahol sokszor különösen nagy szükség van külső segítségre: a gyermekek támogatását.

A cél az elejétől fogva egy olyan program megszervezése volt, amelyet a közösség éltet, és amely hagyományt teremt. Az első akciót követően 50 általános iskola kapott korszerű számítógépeket. 

Volt olyan intézmény, ahol azelőtt egy számítógép sem állt a tanulók rendelkezésére. 2007-ben több mint 500 gyermeket juttatott el a program erdei iskolába, ahol testközelből ismerkedhettek a természettel. 

Sokuknak különösen nagy élmény volt ez, hiszen életükben először jártak erdei iskolában. Tavaly pedig összesen 20 millió forint adománnyal 20 kórház gyermekosztályának műszer- illetve gyógyászati eszköz-beszerzéséhez járult hozzá a program.

Az idei év tavaszi akciója keretében A Közösség Szíve program országosan 10 települést támogat. 

A pénz egyfajta közösségi összefogás révén gyűlik össze: március, április és május hónapban a CBA üzletekben megvásárolt, az akcióban szereplő Procter&Gamble termékek árából 20, 30 illetve 40 forint kerül egy virtuális lakóhely szépítő alapba, melyből aztán 10 település kap támogatást. 

Ebből a pénzből szebbé, vonzóbbá, harmonikusabbá varázsolhatják környezetüket. Felújíthatják parkjukat, játszóterüket, sportpályájukat vagy eltávolíthatják az épületeket elcsúfító graffitiket. 

„Bízunk benne, hogy a támogatással hozzájárulhatunk a nyertes települések környezetének megújulásához.” - mondta Janky Gyöngyi, a P&G képviseletében.

Országos gyűjtőakcióról van tehát szó, melynek során a felhasználható támogatás az ország 10 különböző településéhez kerül. Így a CBA-ban vásárlók – egy kis szerencsével - akár saját lakóhelyük szebbé tételéhez is hozzájárulhatnak.

A program részletei itt olvashatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!