Benkó Sándor a zenekar motorja

Előbb ér a találkahelyre, mint mi, hóna alatt ajándékával: a Benkó Dixieland Band ötvenéves jubileuma alkalmából kiadott díszes albummal és pár cédével a kollégáknak. A mosoly egy pillanatra sem tűnik el az arcáról, és bármiről kérdezzük, őszintén, nyíltan válaszol.

- Én mindig azt szeretem éppen a legjobban, amit csinálok – vallja. – Most például beszélgetni.

Az élethez és a munkához való felelősségteljes hozzáállást nagyon fiatalon megtanulta.

- Apám azt vallotta, hogy tisztességes embernek van állása, jól sportol és jól zenél, ezért én úszni jártam és hegedülni tanultam – mondja. - A háború utolsó napján végezték ki. Édesanyám egyedül maradt három gyerekkel. Én voltam a legidősebb: ötéves. Minden nyáron dolgoznom kellett a Bakonyban. Első évben a kolompot ráztam a tehéncsorda előtt, később fizikai munkák végeztem. A bérem egy zsák búza volt, ebből tudott aztán édesanyám kenyeret sütni a családnak. Szerencsére én a munkát is játéknak fogtam fel, ezért szerettem úszni, hegedülni és dolgozni is.

Középiskolás - 17 éves - volt, amikor megalapította a Benkó Dixieland Bandet. A zenekar összetétele az első három-négy évben folyamatosan változott: sokan kipróbálták magukat, aztán 1963-ban nagyjából kialakult az aranycsapat, amelynek összetétele közel 35 évig nem változott. Benkó Sándor nem akar szerénytelennek tűnni, de minden bizonnyal az ő személyiségében keresendő a titok: a zenekar hosszú, sikeres létének a titka. Ő a motor, a szervező, a kohéziós erő - szerinte ez egy one man show (egyszemélyes show), kipróbálta csapattal is, de nem ment -, pedig nem csak a zenekar az élete: villamosmérnökként is végigdolgozott egy emberöltőt, 6000 mérnökhallgató oktatásában vett részt az egyetemen, imádta a doktori munkára való felkészülést, a dolgozat megírását, sőt, saját vállalkozása is van, és akkor még nem beszéltünk a családról:

- Feleségemmel a középiskolában ismerkedtünk meg. Két gyermekünk van és három unokánk. Nagyon sokat kellett nélkülözniük engem, hisz az együttessel rengeteget utaztunk és utazunk ma is: évente 250 koncertet adunk. Nekünk könnyű, a családnak sokkal nehezebb, éppen ezért legfeljebb egyhónapos turnékat szervezek, sohasem hosszabbat. 

Minden útról naplót vezet, de persze a naplóba sem került be minden.

- Nagy gourmand vagyok, minden utunkon minden helyi ételt szeretek megkóstolni – meséli. – Thaiföltől Malajziáig, Mexikótól Japánig minden finomságot kipróbáltam. Egyetlen dolgot nem voltam hajlandó megenni: a nyers velőt a majomkoponyából.

A legfurcsább gasztronómiai élményben mégis Európában volt része. Egy német gyáriparos testvérpár évtizedek óta támogatja a zenekart, Benkó Sándor és a fivérek között szoros barátság is kialakult ennyi év alatt. A testvérpár szerette volna megvendégelni Benkó Sándort és feleségét, ezért kibéreltek egy egész éttermet egy estére, és az összes pincér a kívánságukat leste. A társaság már jó ideje beszélgetett, többször is jó étvágyat kívántak egymásnak, de az étel csak nem akart megérkezni. Benkó Sándor és felesége már nagyon éhesek voltak, és nem tudták elképzelni, miért nem hozzák ki a pincérek az első fogást. Amikor már kellemetlen volt a vendéglátók számára, hogy többszöri jóétvágyatozás után sem történik semmi, vendégeik tányérjára mutatva elmondták, hogy a világ legkülönlegesebb rákját kóstolhatják meg. Benkó Sándor és a felsége összenéztek, majd a tányérjukra pillantottak, és akkor látták, hogy a minták között valóban van egy metszetnyi a különlegességből. A főfogás is csak pár falat volt, úgyhogy Benkóék kénytelenek voltak egy kis sült krumplit kérni kiegészítésképpen.

- Vendéglátóinkban biztos lejátszódhatott, hogy no, mit tesz az emberrel pár évtized vörös uralom – neveti elmagát.
– Két különböző világ létezett akkoriban, és nekünk mindkét világban fel kellett magunkat találnunk. Én például a gyerekkori élmények következtében mindent megeszek a mai napig, amit elém tesznek, de többször vettem részt elegáns fogadáson az Egyesült Államokban, ahol a saját szememmel láttam, amint milliomosok mohón megpakolják a tányérjukat. Ezt nem tudom mivel magyarázni.

Beszélgetésünk visszaterelődik az együtteshez.

- A munka szeretetét átviszem a zenekarra is – jegyzi meg. – Még ma is sokat próbálunk, mert szerintem tökéletesen kell játszani. Tíz éve csak élőben vesszük fel a lemezeinket. Valószínűleg nem vagyok normális, amiért hetvenévesen is egy negyvenéves lendületével dolgozom és csinálok végig minden egyes koncertet, de kevés embernek adatik meg az, hogy abból éljen, azzal foglalkozzon, amit igazán szeret. A zenészeimet nem teljesen ebből a fából faragták, de nálam ez van: vagy maradsz, és csinálod úgy, ahogy én, vagy mehetsz, amerre látsz., de ha jön az eredmény, márpedig jön, pénzben, sikerben, akkor szívesen elviselik az effajta „diktatúrát”. A másik hajtóerő, hogy mindig inkább a képességeink fölé lőttük a feladatainkat, ami aztán megfelelő motivációt jelentett számunkra.

Számok a zenekar életéből: 25 órás koncertprogram (ez 12 egészestés koncert anyaga), több mint 10 650 koncert, több mint 8 millió néző, 35 fesztiválgyőzelem és kitüntetés, 650 szám a zenekar előadásában a You Tube-on, kb. 70 bakelitlemezen, CD-n, illetve DVD-n való részvétel (ebből 18 önálló CD), 17 teltházas arénakoncert.