Belföld

2011.01.25. 11:07

EU-elnökség - Habitat: a magyar elnökség sokat tehet a lakhatási helyzet javításáért

Budapest - A lakóhely alapvetően meghatározza az emberek esélyeit az életben, és a magyar soros elnökség sokat tehet a lakhatási helyzet javításáért - mondta Sümeghy György, a Habitat for Humanity magyarországi igazgatója kedden Budapesten.

MTI

A szervezet sajtótájékoztatóján Sümeghy György elmondta: a versenyképességet és a gazdasági növekedést ösztönző EU 2020 stratégiát csak úgy lehet hatékonyan megvalósítani, ha a lakhatási helyzetet sem hagyja figyelmen kívül az EU, mivel az szorosan összefügg egyebek mellett a foglalkoztatással, a munkahelyteremtéssel is.
   
A magyar elnökségnek figyelnie kell arra, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban, amelynek tervezése ebben a félévben kezdődik meg, ne csökkenjen a kohéziós politikákra fordítandó összeg - mondta, rámutatva arra, hogy a politikáknak célzottabbnak kell lenniük, egységesebb irányelveket kell meghatározni és integrált, komplex programokat kell kidolgozni.
   
Sümeghy György üdvözölte, hogy a roma keretstratégia is megjelenik az elnökségi programban, mivel a lakhatási szegénység őket is "nagyon érinti". Az elnökség "történelmi lehetőség" Magyarországnak, hogy európai összefogást teremtsen egy olyan probléma megoldására, amely "nagyon érzékenyen érinti" az országot - hangsúlyozta.
   
A szervezet magyarországi igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy ki kell használni az Európai Regionális Fejlesztési Alap felhasználását szabályozó rendelet 2010-es módosításából fakadó lehetőségeket, azaz a leszakadó vidéki közösségek esetében uniós fejlesztési forrásokat is be lehet vonni a lakhatási beruházások finanszírozásába.
   
A magyar elnökség céljai között szerepel az energiapolitika is, és mivel a lakásszektor átlagosan az összes energiafogyasztás 25 százalékát adja, meg kell kezdeni a közös szakpolitikai irányelvek kidolgozását a lakásállomány energiahatékonyságának javításáért és a lakhatás megfizethetőségéért - fogalmazott Sümeghy György.
   
Don Haszczyn, a Habitat for Humanity európai és közép-ázsiai alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: elengedhetetlen, hogy a lakhatási szegénység kezelésére uniós irányelveket és programokat dolgozzanak ki. Az alelnök közölte: jelenleg az EU lakosságának 3,1 százaléka, vagyis mintegy 15 millió ember fürdőszoba nélküli lakásban él, és minden tizedik emberrel, vagyis mintegy 50 millió uniós polgárral fordult elő az elmúlt 12 hónapban, hogy nem tudta kifizetni lakásának költségeit. Emellett sokan élnek olyan helyen, ahol nehezen férnek hozzá a minőségi intézményekhez, szolgáltatásokhoz és munkahelyekhez - tette hozzá.
   
Don Haszczyn hozzátette: a szervezet a tavasszal az ENSZ-szel és a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve lakhatási fórumot szervez Budapesten. Az eseményen egyebek mellett olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a gazdasági válságra adott reakció az egyes országokban, mivel a lakhatás az egyik kiváltója, egyben kárvallottja is volt a válságnak - mondta. Olyan témák is felmerülnek majd a rendezvényen, mint a legveszélyeztetettebb csoportok lakhatási viszonyainak javítása és a lakhatás hatásai a foglalkoztatásra, a fiatalokra, az idősekre vagy a romákra.
   
A Habitat for Humanityt 1976-ban alapították az Egyesült Államokban, a szervezet célja a méltatlan lakáskörülmények felszámolása és az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a tisztes otthon alapvető emberi jog. Alacsony jövedelmű családok lakhatási körülményein igyekeznek javítani adományokból és önkéntesek bevonásával. A szervezet fennállása óta több mint 400 ezer házat épített vagy újított fel, és több mint kétmillió embernek biztosított egyszerű, megfizethető otthont. A Habitat Magyarországon 1996 óta működik, eddig tíz településen összesen 850 család gondjain enyhített új építéssel, felújítással, pénzügyi képzéssel és műszaki tanácsadással. Építési projektjei mellett a szervezet ajánlást dolgozott ki a lakáspolitika szociális szempontú megközelítésére is.



Az EU-elnökség továbii hírei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!