Belföld

2009.09.08. 17:08

Meghosszabbították az Ajka Kristály Kft. csődgondnokságát

Veszprém - Meghosszabbította két hónappal az Ajka Kristály Kft. csődgondnoksági védelmét a bíróság; erről kedden kapta meg a határozatot a cég vezetése - közölte Katzer Zoltán, a kft. ügyvezető igazgatója.

Kiss Nikolett

November elejéig védettek vagyunk - jegyezte meg, hozzátéve: egyébként nincs végveszélyben a cég. Közlése szerint folyamatosan érkeznek megrendelések - legalább 2-3 hétre előre van munka -, majd ismételten újabb rendelések "futnak be". 
    
A májusi rendkívüli helyzettel szemben, amikor másfél napra kikapcsolta a szolgáltató az áramot, jelenleg nem áll fenn ilyen veszély - mondta az igazgató. 
    
Kitért arra is, hogy a munkahelymegtartó támogatásra beadott idei pályázatukat illetően - 98 millió forintot igényeltek - nem kedvező döntés született számukra, ami erősen nehezíti a helyzetüket. 
    
Katzer Zoltán a cég jelenlegi tartozásairól, adósságállományáról, esetleges létszámleépítésről nem kívánt nyilatkozni, mondván: erre a tulajdonos Fotex-csoporttól nincs felhatalmazása. 
    
Az igazgató a május 5-én tartott sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt közölte, hogy a Fotex-csoport 1,6 milliárd forintot hitelezett a kft.-nek, s e hiteltartozáson túl még 260 millió forintos adóssága van a cégnek. Akkor 180 millió forintos megrendelésről is beszámolt az igazgató, korábban (április 9-én) pedig azt közölte az MTI-vel, hogy tavaly 1,8 milliárd forint volt az Ajka Kristály Kft. árbevétele, az idei évre pedig 1,4 milliárdot terveztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!