Alsóörs

2014.07.27. 15:00

Halászléket főztek bográcsban Alsóörsön

Alsóörs - Csaknem másfél évtizede rendezik meg a településen a halászléfőző versenyt, helyieknek és vendégeknek.

Varga Ibolya

A versenyen elinduló tizenhárom csapatot a tűzgyújtáskor Hebling Zsolt polgármester köszöntötte. Arra emlékezett, hogy régi hagyományai vannak a közös, versenyszerű halászléfőzésnek. Tíz éven keresztül a Halásztanya étterem szervezte meg, majd négy évvel ezelőtt vette át az önkormányzat.

Hebling Zsolt, Pap Attila, Baranyai Szilvia és Imre, Gál Gyula. Fotó: Zwicker Tamás

A helybeliek és a nyaralóvendégek egyaránt nagyon kedvelik, vannak visszatérő csapatok. Az elkészült remekeket a Punk Ferenc Schnitta-díjas éttermi mester vezette zsűri bírálta, melyben helyet foglalt Mayer Gyula Schnitta-díjas éttermi mester és Kirchner László gasztronómus, szállodatulajdonos is. Minden csapatot oklevéllel jutalmaztak, de csak az első három helyezettet emelték ki. Az első helyet a Pataki Gábor vezette ELMŰ csapat szerezte meg, második lett az Albinó team, melyet Bán János képviselt, a harmadik helyezett bajai típusú halászlével Dunaújváros csapata lett, ezt Makrai Arnold nevezte be. A zsűri elnökének értékelése szerint a csapatok jól dolgoztak, csak ritkán találkoztak oda nem illő ízzel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!