Valóságos énekművész a fekete rigó

Soha nem fogom elfelejteni azokat a budapesti napokat, mikor nagymamám kezét fogva bandukoltunk a Nemzeti Múzeum kertjében, éppen madártani előadást hallgatva, ilyenkor mindig megálltam, és nem tettem mást, mint a február végén már teli torokkal éneklő fekete rigókat hallgattam.

Korábban a fekete rigó vonuló madár volt, nem mesz-szire, csak a Földközi-tenger mellékére ment el telelni. Ez a szokása napjainkra megváltozott, szinte már állandó madár. Érdekesség, hogy míg a városi parkokban szedegető madarak a közeledő embert bevárják néhány méterre, addig az erdőkben élő rigók hangosan lármázva menekülnek az ember elől. Ma úgynevezett urbanizálódott madárfaj, költ a temetőkben, városi parkokban, kertekben egy-aránt, sokszor szinte karnyújtásnyira nevelkednek a rigó-fiókák a közelünkben. Kedvelik az örökzöldeket fészkelőhely gyanánt. Mi is kedveskedhetünk nekik, főképp télen, énekükkel majd meghálálják. Félbevágott almát aggathatunk ki nekik, vagy a bokrok alá is kitehetjük számukra, ha az macskáktól mentes helyen található. Továbbá segíthetünk rajtuk, ha a cserjéket, díszbokrokat úgy metsszük meg, hogy egy hármas villát készítünk, amely az épülő fészeknek kiválóan megfelel. A kert nyírt gyepjét sűrűn öntözve szinte biztos, hogy állandó vendég lesz a fekete rigó. Nincs szebb látvány a sárga csőrű hímeknél

a harsányzöld fűben, ahogy keresgélnek giliszták után. Megfigyelhetjük, hogy milyen ügyesen húzzák ki azokat a talajból.

Ha valaki március végén, erdőszélen kirándul szürkületben, hallhatja az aludni térő rigók lármázását. Egyszóval figyeljünk rájuk, és élvezzük az éneküket. Védett madárfaj, természetvédelmi eszmei értéke 25 000 forint.