Az élet valóságára tanít Az Év Nagypapája cím nyertese

Az Év Nagypapája címet kapta meg a közelmúltban Bíró Lajos Károly, aki igazi régivágású, a szó jó értelmében vett klasszikus nagypapa. Ha kell, tanítja az unokákat, viszi őket kirándulni, barkácsol velük, megmutatja, hogyan kell bodzapuskát készíteni. És mert – mint mondja – nincs nagypapa nagymama nélkül, feleségével, Bíró Lajos Károlynéval közösen azon vannak, hogy a gyerekek és az unokák életét szebbé, jobbá, könnyebbé varázsolják.

Bíró Lajos Károly szerint a nagyszülők sajátja, hogy az unokáikat szeretik, gondoskodnak róluk, megpróbálnak mindenben segíteni nekik. Ez általános nagyszülői jellemvonás. Abban, hogy a gyakorlatban ezt ki hogyan viszi véghez, lehetnek különbségek, ami függ a körülményektől és sok mindentől. Eszébe sem jutott volna pályázni az elismerésre, azért sem, mert szerinte nagyon sok az erre érdemes nagyszülő. Soha nem fordult meg a fejében, hogy saját magát valamilyen díjra jelölje. Ezt helyette a rendőrségi nyugdíjasklubban, ahol öt éve vezetőségi tag, a tagtársai tették meg titokban, így a kitüntetés teljesen váratlanul érte. Az ajánlásból kiderül, Bíró Lajos Károly a klub életében is tevékenyen részt vesz, a közösség érdekében önzetlenül mindent megtesz, hogy a klub tagjai jól érezzék magukat. Emellett a magánéletben is példát mutat. Mindezeket a 74 éves nagypapa csupán szerényen, visszafogottan kommentálja. 

A nyugdíjas házaspárnak két lánya és négy – 16, 14, 10 és 8 éves – fiú unokája van, akik Ajkán és Veszprémben élnek. A nagyszülők az unokák születésétől fogva aktívan részt vesznek a gyerekek életében; ha kellett, iskolába vitték őket és tanultak velük. Bíró Lajos Károly hangsúlyozza, a családban rendezettek a viszonyok, de a foglalkozást a gyerekekkel ők mindig természetesnek vették. A nyári hónapokban is sokat voltak az unokák a nagyszülőknél, akik így a balatoni nyaralóban töltötték az iskolai szünetet.

Számomra egy kicsit elszomorító, hogy a mai gyerekek sok sikerélménytől elesnek. Ugyan sokat tanulnak az iskolában, de a dolgok gyakorlati jelentőségével, a hétköznapi megvalósítással sokszor nincsenek tisztában– mondja Bíró Lajos Károly
Fotó: Kutasi Zsófia

Bíró Lajos Károly mindig azon volt, hogy számítógépezés és az okostelefon mellett a gyerekek érdeklődését minél több tevékenység iránt felkeltse. Tudja, szükség van a technikai vívmányok ismeretére is, de úgy véli, azok manapság túlsúlyba kerültek, az oktatás is lassan már csak számítógépen zajlik. – Ide jutott ez a világ, ami nem baj, de nekünk szokatlan – összegzi véleményét. Ezért elsősorban a praktikus, kézügyességet igénylő elfoglaltságokra tanította meg a gyerekeket. 

Eleinte gyerekjátékok elkészítését mutatta meg, azokét, melyek még az ő korában is népszerűek voltak, mint a csúzli, az íj vagy a bodzapuska. Később a hasznosabb tárgyak, eszközök elkészítésére is ösztönözte őket.

A barkácsolás mindig része volt a nyugdíjas úr életének, amelynek az ő családjában szintén szülői hagyományai vannak. Gyerekkorában már különböző gyerekjátékokat, később pedig kisebb-nagyobb bútorokat, gépeket szerkesztett és állított össze saját tervei alapján.

Mindig szerette, ha kézzel fogható, hasznos, működő dolgokat is alkot, ami jól kiegészítette korábbi bankigazgatói, elméleti munkáját. Saját bevallása szerint alapbeállítottsága technokrata, de a humán területek is érdeklik, például kedveli az irodalmat, a regényeket. Ezt a hozzáállást szeretné átadni a családban is.

– A gyerekek sokat tanulnak az iskolában, de a dolgok gyakorlati jelentőségével, a hétköznapi megvalósítással sokszor nincsenek tisztában. Ez az oktatás hiányossága is. Azonban az elméleti tudás mellett egyaránt fontos kellene hogy legyen a gyakorlat is – fogalmaz.

A nagypapának sikerült az unokák érdeklődését, látókörét szélesíteni, a gyerekek rákérdeznek, odafigyelnek jelenségekre, utánajárnak témáknak – összességében az élet valóságára tanítja őket. Azonban hozzáteszi, a mai életkörülmények, a magas elvárások a tanulás terén nem teszik lehetővé, hogy elég idejük jusson barkácsolásra, vagy tudást és egyben ügyességet is igénylő feladatokra. Hiába, még a hobbihoz is idő kell.

– Számomra ez egy kicsit elszomorító, mert ebből a mai gyerekek kimaradnak, így sok sikerélménytől is elesnek – mondja. Emellett úgy véli, az elvetett mag jó táptalajba került, és később kamatoztathatják a megszerzett tudást.

Szerényen megjegyzi, arra egy kicsit büszke, hogy az ország nevezetességeit, főképp a Dunántúlt megismertették a gyerekekkel, de a néprajzi, természeti, történelmi helyszíneket is végiglátogatták, bejárták a Balaton-felvidéket és mindazokat a helyeket, ahova az elfoglalt szülők nem tudták elvinni őket.

A Bíró házaspár manapság sem unatkozik. – A nyugdíjasnak mindenre van ideje – idézi mosolyogva a mondást. Ezzel ellentétben ritka az olyan nap, amire nem jut valamilyen program. A közös élmények pedig megmaradnak és sokáig tovább élnek, melyeket majd egyszer talán az unokák is továbbadhatnak.

Szuper nagyszülők
Az újságíró jegyzete

Aki szerencsés, átélheti azt, milyen unokának, majd később nagyszülőnek lenni. Mindkét állapot kivételes, ha jó a kapcsolat a családban. Az együtt töltött idő, a szép emlékek, a nagyszülői gondoskodás semmi mással nem pótolható és egy életre szól. Kisgyerekként, kamaszként, majd később felnőttként is a nagyszülők jelenléte, törődése nagyon sokat számít, és különleges kapcsolatot hoz létre a családtagok között. Az együtt, közösen átélt emlékek, élmények pedig tovább élnek, hagyományozódnak, generációkon átívelnek. A nagyszülőktől tanuljuk ezt a fajta törődést unokaként, majd szülőként és nagyszülőként is kamatoztathatjuk mindazt a jót, amit egykor kaptunk. Bíró Lajos Károly szerint a nagyszülők sajátja az, hogy amit csak tudnak, megtesznek az elkövetkező generációkért, ami általános nagyszülői jellemvonás, és nagyon sok hozzá hasonló gondoskodó nagypapa van még, akik szintén megérdemelték volna Az Év Nagypapája címet. Az biztos, minden unokának a saját nagyszülője a legszuperebb, és fordítva: minden nagyszülő a saját unokájára a legbüszkébb, és ez így is van rendjén. Az Év Nagypapája cím mégis egy figyelemre méltó elismerés, és megmutatja, hogy számít az, ki hogyan éli meg ezt az időszakot, mennyire kiemelt minden generáció számára, amelyet a nagyszülői lét tesz igazán jelessé. Egy kedves gesztus, amely arról a közösségről is szól, amely fontosnak tartja megünnepelni – akár jelképesen is – a nagyszülőség szépségét. Az elismerés pedig valóban minden nagyszülőnek, nagypapának és nagymamának egyaránt kijár, akik ilyen nagy szeretettel, örömmel gondoskodnak unokáikról,
gyermekeikről.