Csernus Imre: mindenhonnan van kiút

- Miért éppen engem pécézett ki, doktor úr? - kérdezte kicsit zavarban, kicsit felháborodva a fiatalember, akit kiválasztott a közönség soraiból dr. Csernus Imre. - Mert ez szokásom - válaszolta - hogy ne a levegőbe beszéljek, hanem élő példákon keresztül érzékeltessem, hogy az ember bújára-bajára van megoldás, mindig van kiút.

Csernus doktor Veszprémben egy egyetemista férfit és egy fiatal nőt ültetett ki maga mellé a színpadra, utóbbit talán azért vált érdekessé, mert kijelentette: ő bizony boldog. A beszélgetés során a félelmetes pszichiáter végülis lovagiasan bánt az ifjú hölggyel, kérdéseivel főleg a férfit vette össztűz alá. Jól megforgatta, megkínozta , hogy rádöbbentse lényeges dolgokra, saját énjére, hibáira, ugyanakkor erényeit is tudatosította, mindezt könnyedén odadobva a közönségnek, jelezve: lássátok, ezek vagytok, mindenre van megoldás, mindenre képesek vagytok, ha akarjátok!

Csakhogy ehhez a megvilágosodáshoz fel kell ismerni azokat az akadályokat, amiken az ember, ha gyenge nem tud átlépni, legalábbis nehezen.

- Mit akar maga, fiatalember az élettől? Miért anyukája mos magára még mindig, közel a harminchoz is? Hogyhogy még mindig egyetemista? A férfi magyarázkodik: ő megpróbált mindent, meg aztán szülei is azt akarták, hogy egyetemre menjen, kérték, folytassa, mert átmenetileg abbahagyta, úgyhogy ő semmiért nem hibás. Egyébként ragyogóan elvan, főznek, mosnak rá, kényelmes életet él, szeretik. Mivel az " igen, de" magyarázkodó szavakat vagy tucatszor kimondja, Csernus doktorból kirobban a kérdés: miért nem lép ki ebből a szituációból és áll a saját lábára? Itt az ideje! Legalább a gatyáját mossa ki holnap! Boldog így egyáltalán? Nem él érzelmi zsarolásban? Vagy csak a kényelem, a megfelelés, a megalkuvás hajtja? Miért, kinek? A legfontosabb, hogy önmagának megfeleljen! Ne muszájból, ne a külsőségek vonzásában éljen! Ne legyen emiatt bűntudata, ne legyen gyáva, vállalja azt, ahogyan szeretne élni! Legyen végre erős, legyen saját maga, önmaga, kezdje el végre levágni vadhajtásait! - harsognak a felkiáltó mondatok.

Az ember, ha gyenge, befolyásolható, kihasználható, ugráltatható, zsarolható, akkor inkább menjen le kutyába! - sziszegi a doki a nyíltszíni terápia katartikus pontján és már négykézlábra is ereszkedik. Aztán megkegyelmezve szereplőnek, nézőnek már higgadtabban hozzáfűzi magyarázatként: mindig egy trauma, egy kemény erőpróba mutatja meg az ember valódi erejét, ahogy azt megéli, túléli, kezeli. A megalkuvás csak megtöri az ember gerincét hangsúlyozza. A szabadságot az adja meg az embernek, ha felismeri lehetőségeit. Amikor felismeri, hogy igazából semmi nincs rákényszerítve. Amikor én döntök. Ez a szabadság - mondja a pszichiáter, akinek időnként riasztó a stílusa, de ezt a mondását speciel el tudom fogadni.