Ékszerdobozban él

Szülőhelyét, a bakonyi kisvárost ékszerdobozként említi, melyet gyakran nyitogat. A közelmúltban kiállítása nyílt a városházán, mely folyamatosan látogatható, ügyfélfogadási időben. Szegény család volt az övék, tizenketten voltak testvérek.

- Apám az apátságnál volt kocsis, 1939-ben fiatalon meghalt a felesége, négy árva gyermek maradt anya nélkül. Nem tudta őket gondozni, így asszony után nézett. Javasolták neki, hogy van egy Teszéren, négy gyerekkel egyedül, menjen el és hozza el. Lovas-kocsival ment értük. Aztán sorban jöttek a közös gyerekek. A nagy család eltartása nem volt egyszerű az egyszobás Szent Imre utcai cselédlakásokban. Többen laktak egy udvarban, beosztották, melyik nap ki süt kenyeret. Minden család tartott állatokat, mikor fejtek az istállóban, kis bádogpohárral mentünk, kaptunk egy bögre tejet – emlékezik Laci. Az általános iskolát szülőhelyén végezte, majd nehéz sorsuk miatt állami gondozásba kerültek a Pék testvérek. Életében akkor ettek először májkrémes kenyeret, szép ruhákat is kaptak.

- Így éltem hat évig a Festeticsek kastélyában, Dégen. Nem grófként, hanem mint Péklaci. - mondja nevetve  Ünnepekkor egy orvos házaspár látta vendégül, náluk sok volt a könyv. Egyszer kezébe vett egyet.

Darvasi László festőművész, Müller István arborétum vezető, Pék László (Fotó: Müller Anikó Hanga)

- Zircnél nyitottam ki, a templom volt a képen, annyira elkezdtem zokogni, hogy nem tudták, mit történt velem – mondja. Mára sokat változott az élete, elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot, évtizedek óta vezet csoportokat, büszkélkedik szülővárosa kincseivel. Fontos számára a gyökerekhez való ragaszkodás, a múlt tisztelete. Több szakmát szerzett, érettségi után főiskolát végzett. Volt városi főkertész, azt azóta emlegetik, akkor volt igazán virágos a kisváros.

- A dégi kastélyt egy gyönyörű arborétum vette körül, azt mi, gyerekek gondoztuk. Sok növényt vittem Zircről, jártuk az erdőt, új növényeket fedeztünk fel, cikláment, mocsári ciprust és az egész erdő egyetlen bükkfáját. Évente lemegyünk ma is a családommal Dégre. Megsimogatom annak a fenyőfának a törzsét, amit ötven éve ültettem. Rajzórákon Szakál Antal „művésztanárúrtól” tanultam rajzolni, festeni – árulja el Laci, aki a főiskolán ugyancsak tanult festészetet. Vizsgaképe egy pipacs volt, bükkönnyel. Azt mondták a bírálók, hogy impresszionista alkotás. Mostanáig több kiállítása volt, egyéni, csoportos egyaránt. Képei egész Európában megtalálhatóak, alkotásait szívesen elajándékozza. A festés megnyugtatja. Az akvarell technikát különlegesen alkalmazza. Ring Júlia művésztanár zirci kiállítása megnyitóján benyomásait sorolta, melyek átfutottak rajta képeit nézve: „természet, madártávlat és részletek, bakonyi táj, épületek, templomok, zirci épületek, apátság, kitekintés a határon túlra, tavaszi és nyári táj. Zöld. Sok zöld, szinte mindig zöld. Világlátása pozitív, nyugodt és fenntartásoktól mentes, amit a „csupa zöld” képei bizonyítanak legjobban. Pék László tizenhat évig volt önkormányzati képviselő, most külsős bizottsági tag. Tiszteletdíjából folyamatosan támogatja a városi vegyeskart, ruhákat varratott számunkra, kórustalálkozókat szervez és finanszíroz. A közelmúltban zászlót adományozott a csoportnak,  melyet ünnepi ceremónia keretében szenteltek fel. Támogatja a nyugdíjas klubot. Örökbe fogadott egy apró erdélyi falucskát, Bodost, ahol patronálja az óvodát, családoknak juttat adományokat. Kárpátaljára könyvadományokat vitt. Szeret az embereken segíteni. Kevés szabadidejében kertészkedik, kirándul, meglátogatja fiát és lányát, akik Angliában élnek.