A tűzember: Tordy Géza 80!

Tordy Géza Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, a nemzet színésze, a magyar színház és filmművészet legendás személyisége. Megszámlálhatatlan emlékezetes szerepet formált meg színpadon és filmen egyaránt. Róla már minden jelzőt leírtak. Méltatták pályafutását, életművét, amire ő csak ironikusan azt morogná: Mozarthoz, Michelangelóhoz képest egy színész munkája múlékony, és aki halhatatlan akar lenni, az ne ezt a pályát válassza.

Nem szereti nézni a régi filmjeit. Talán egyikkel sem elégedett, pedig a 80 huszár, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, a Fekete gyémántok, Kárpáthy Zoltán, a Külvárosi legenda, a Húsz óra, a Klapka légió, a Fűre lépni szabad című alkotások a magyar filmművészet meghatározó munkái. A tévéjátékokról, zseniális szinkronokról, színházi szerepekről nem is beszélve, amelyek a névéhez köthetők. Tordy Géza talán azt látja bennük, hogy elment az idő és többet jár a kollégáihoz búcsúzni a temetőbe, mint beszélgetni a régi aranykorszakról. Emiatt képes megjárni nagy mélységeket és magasságokat. Egyéniségéből sugárzik a bölcsesség, az irónia, s úgy tűnik számomra, sokkal nyugodtabb, békésebb, mint régebben, amikor impulzív alkata miatt vibrált, feszült körülötte a levegő. Tud cifrákat mondani, meggondolatlanul megsérteni embereket, majd a világ legtermészetesebb módján szeretve kibékülni velük. Nem tagadta, nagyszájú volt mindig, alkudott meg magával, ha nem is annyit, mint mások. Volt az életében sok kicsi hazugság és még több helytállás. A magánélethez azonban nem volt tehetsége.

Mert nyughatatlan, szókimondó ember, smirglis természetű, kiszámíthatatlan, miközben elemző személyiség. Nem szeret hajlongani a függöny előtt. Ő egy szerepben, színdarabban mindig a válaszokat keresi az életre. A mozgatórugókat az emberről, a természetünkről. Néha zsörtölődve lemondóan legyint, hogy amilyen világ, ő már csak egy jól elkészített rántott húsban hisz, majd hirtelen hévvel elkezdi ecsetelni, hogy a Barcelona hasonlít a Várkonyi-féle Vígszínház társulatára, de azért tud néha olyan hátborzongató drámai meccseket is játszani, amelyeket talán Shakespeare sem lenne képes megírni.

A népszerű színész hozzánk is tartozik, Tihanyhoz – ahol a nyarakat tölti -, a Balatonhoz és Veszprémhez, hiszen az 1980-as évek közepén rendezője, majd főrendezője volt a Petőfi Színháznak. Neki fordulópontot jelentett ez az időszak. Ekkor született meg a lánya, Hegyeshalmi László pedig meghívta a Kreutzer-szonátába játszani, s itt rendezhetett életében először. A doktor úr volt az első mű, amit színpadra vihetett. Az irányításával készült Gyurkovics Tibor: Fekvőtámasz című darabjának ősbemutatója a bakonyi megyeszékhelyen. Ebben az író is szerepelt. Az országos hírű előadás nagy sikert hozott a teátrumnak.

A VESZPRÉMI FEKVŐTÁMASZ TITKA

Hogy miként került Gyurkovics Tibor a veszprémi előadásba? Tordy Géza szavaival így: „Tibor úgy került bele az előadásba, hogy játszottam a darabjaiban és tudtam, hogy őrületes komédiás, szórakoztató előadó, ezért megkerestem. Lovason nyaralt, elmentem hozzá és sikerült megnyernem az Ezredes szerepére.

Emlékszem, a város szélén, az útgyűrűnél próbáltunk valamilyen gyárnak a termében. Mindenki jól érezte magát a stábból, kellemesen sörözgettek, miközben a rendezőasszisztens Putnoki Ilonával mi ketten gyötrődtünk a dramatizálással, húztunk, ragasztottunk, alakítottuk a szöveget.

Amikor már nem bírtuk idegekkel, kimentem és mondtam: „Tibor, az iskoládat, itt söröztök, mégis csak a te darabod, segítsél már!” Erre az volt a válasza: „Édes öregem, én itt színész vagyok, csináld magad.” Szerettem Tibort nagyon és az is biztos, hogy ő másképp mesélné ezt a történetet.”

Ezután a Vígszínházban is színpadra került a darab. Néhány éve Tordy újból visszatért rendezni Veszprémbe. Az Adáshiba című produkciót állította színpadra Eperjes Károly, Oberfrank Pál, Reviczky Gábor és Esztergályos Cecília főszereplésével. Azóta nem rendezett.

Tordy Géza az utolsó nagy színházi bölények egyike. A hallgatás rácsain és május 1-én kikapcsolt telefonján keresztül is erőtér. A kiválasztottak példája. Az utolsó színházi cserkészek egyike. Érvényes a pályafutása, az életműve és most azokkal a kollégákkal, barátokkal köszöntjük őt születésnapja alkalmából, akik közel állnak a szívéhez.

Halász Judit, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Prima Primissima-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, háromszoros Fonogram-díjas előadó, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki a legtöbbször volt színpadi partnere: „Tahi Tóth László mellett Géza volt az, akivel a legtöbb időt töltöttem a színpadon. Fájó, hogy legutóbb Laci temetésén találkoztunk. A főiskola után Sayers: Kathleen című vígjátékában játszottam először Gézával, jó élményként, találkozásként emlékszem erre, és utána nagyon sokszor voltam partnere. Remek darabokban, jó előadásokban lehettünk együtt. A próbákkal együtt összezárva több időt töltöttünk egymással, mint a családunkkal. Olyan ez a színházban, mintha együtt élne az ember valakivel. Egy rezdülésből értjük, ismerjük a másikat. Sokat dolgoztunk filmekben, tévéjátékokban, rádiójátékokban. Energikus, szuggesztív egyéniség, a játéka, habitusa is ilyen. Ugyanakkor érzékenyen tud reagálni a lelki mélységekre. A próbákon így építette a szerepeit. Akadtak feszült, vitatkozós pillanatok munka közben, s persze sok vidámság, rosszalkodás. Például tudták rólam, hogy nem bírom a szájvíz szagát, s ezért az egyik darabban, amikor Laci jött felém a szerepe szerint egy szenteltvíztartóval, azt Géza előtte megtöltötte szájvízzel, s annak áhítatában mondtam a szövegem, majd ájulásig... Azt szerintem nem lehet megmondani, egy színésznek mi a titka vagy a kulcsa, miért figyelünk rá. Valószínűleg az erős személyisége miatt, amely meg tudja ragadni a közönség figyelmét.”

Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művész, aki 1972 óta a Vígszínház tagja, s emlékezetes előadásokban játszott együtt vele: „Csaknem tízévnyi korkülönbség van köztünk, de amikor elkezdtük a pályánkat a Vígben, fiatal színészeknek számítottunk mindketten, s ekkor kötöttünk barátságot. Emlékezetes az, hogy 1977-ben Horvai István megrendezte Várkonyi Zoltánnal a főszerepben O’Neill Utazás az éjszakába című darabját, ebben az idősebb fiút játszotta Géza, s már ekkor kitűnt a különleges energiájával, játékstílusával, színpadi jelenlétével. Ilyen volt Az ügynök halálában is, ami szintén emlékezetes és nagy előadása volt. Sokat játszottunk együtt. Nagyon szerettem vele Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját. Ő alakította Eddie Carbone-t, én pedig Alfieri ügyvédként léptem színpadra. Erős előadás volt, a közös jelenetünket mindig nagyon vártam. Nehogy kifelejtsem Csehov Platonovját, amiben Tahi Tóth Laci, Géza és én is játszhattam. Géza 2004-ben rendezett engem! Krúdy Gyula A vörös postakocsi című darabjában rám bízta Alvinczi Eduárd szerepét, amit korábban Darvas Iván formált meg. Filmeztünk többször, tévéjátékokat is készítettünk. A Széchenyi napjaiban például ő volt a címszereplő, én pedig Kossuth. Rá színészként és rendezőként is jellemző a szenvedélyesség, az indulatiság, az érzelmi töltet kirobbanó ereje. Egész magas fokon képes a szerepeivel azonosulni, ugyanakkor, ami egyedivé és kiváló teszi, hogy benne ott rejlik az igazán mély intellektuális faktor, s ez emeli ki őt a művészek közül.”

Borbiczki Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, barát, a legendás veszprémi Jobb 1-es páholy tagja: „Pályakezdő színészként szerencsés találkozás adatott meg nekem Szoboszlay Sándorral és vele Veszprémben. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk, talán azért, mert érezhettük egymásban a feszülő energiákat, azt, hogy nagyon meg akarjuk mutatni a színpadon magunkat. Benne voltam az első veszprémi rendezésében, A doktor úrban, a Vígben is játszottunk többször. A Pillantás a hídról előadásban Marco lehettem mellette egy nagyon erős csapatban. Géza titka, ami szerintem minden művész megfejthetetlensége: az egyénisége, kisugárzása. Meg kell csak nézni filmen, hogyan vonzza a kamerát a lénye, a szeme, a hangja. Jó példa erre a 80 huszár. A tekintetéből árad a tűz. Ettől figyelünk rá! Vagy felejthetetlen szinkronjai, a Holt költők társasága, a Hal neve: Wanda, a hangja belső töltete, sokszínűsége, ezeket mind nagyon szeretem. Géza néha szélsőségesen viselkedik, ugyanakkor a színpadi szerepeiben mérhetetlenül fegyelmezett, befelé utat kereső nagy művész. Impulzív alkat, mindent nagyon megél, és emiatt vibrál körülötte a levegő. Átérzem ezt, engem is jellemez, de azért nem vagyok még annyira 'Tordytó'. A 'Tordytó' azt jelentette a környezetemben, hogy ordítok valakivel, akár a Géza, majd hirtelen ezután megnyugszunk egy fröccs mellett... ”

Perlaki Róbert, díszlettervező, szcenikus, barát, a Veszprémi Petőfi Színház társulatának alapító és örökös tagja, a Tolnay Pál Életműdíj első vidéki kitüntetettje, a veszprémi Jobb 1-es páholy tagja: „Gézának az egyedülálló belső ereje szerintem a szemében rejlik. Kevés magyar színész tekintetében látni úgy a lelket élni különböző érzelmi állapotokban, mint az övében. Ezért is szeretem a filmjeit, A kőszívű ember fiait különösen. Minden létező díjat megkapott, minden nagy szerepet eljátszhatott színházban, filmen, az életműve tiszteletet érdemel. Egyike az ország legnagyobb színészeinek. Dolgoztunk együtt Veszprémben. Biztos akadnak ma is hasonló tehetségű emberek, fiatalok ezen a pályán, de én még nem találkoztam velük.„