Veszprém

2017.03.31. 19:45

Képzőművészet és irodalom találkozója az LDM-ben

Veszprém - Udvardi Erzsébet Arany János-balladákat ábrázoló festményeiből nyílt kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban pénteken.

Marton Attila

A költő születésének 200. évfordulója alkalmából nyílt tárlaton a festő 24 alkotásból álló sorozata látható, amit a képzőművész 1982-ben, a költő halálának 100. évfordulójára készített az Eötvös Károly Megyei Könyvtár felkérésére.

S. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója köszöntőjében elmondta, a képek egy-egy ballada legfontosabb mondanivalóját fejezik ki. Hozzátette, a fekete hátterű ábrázolásokon megjelenő arany vagy ezüst színű fényes foltok mintha kiutat mutatnák a komor hangvételű világból. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a tárlat felkelti a tanulók és a látogatók érdeklődését az Arany-művek iránt. Schreiber Márta, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese a kiállítás létrejötte kapcsán a kulturális intézmények együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.

Fűzfa Balázs, az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense megnyitójában kiemelte, Udvardi Erzsébet festményei autonóm alkotások: nem csupán illusztrálják a balladákat, szöveg nélkül is érvényesek. Arany János balladáit méltatva elmondta, azért kedvelte ezt a műfajt az író, mert erős drámaisággal bírnak. Hozzátette, a szerző a balladáiban írta meg azt, amit a férfi-nő kapcsolatról gondolt, és elsőként használt olyan írásjeleket - idézőjel, hármaspont -, amelyek többértelművé tehetik azokat a szövegrészeket, ahol felbukkannak.

A festmények kapcsán megjegyezte, a fekete és a fehér párbeszéde jelenik meg, sötét alaptónusúak - akár a balladák -, és a szöveg egy-egy dramaturgiai tetőpontját ábrázolják. A kiállítás Arany legmeghatározóbb balladáin, például a Híd-avatás, Tetemre hívás, A walesi bárdok vagy a Ágnes asszony című műveken vezetik végig a nézőt.

A megnyitón közreműködött Halas Adelaida, a Veszprémi Petőfi Színház művésze. A tárlat június 25-ig látható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!