Veszprém

2016.12.11. 13:45

Hárommilliós Rolex a kukából – titkos kincsek a lengyelpiacon

Veszprém – Az egyik árus legnagyobb fogása egy kukában talált, 18 karátos, 1912-ben készült, Rolex aranyóra volt. Pesten hárommillió forintra becsülték fel neki.

Molnár Sándor

Valami furcsa titokzatosság lengi körül a helyet. Több ezer ember kint van vasárnaponként, mégis ha kérdezek róla, legtöbben próbálnak névtelenségbe burkolózni. Az árusok, a vevők, mintha tiltott dolgot művelnének, pedig ha valamit ott nem talál meg az ember, akkor az nincs is. Van itt síléc, Jézus szobor, használt kávéfőző, bugyi, zokni, de nem is folytatom a sort, mert felesleges. Számomra a legkülönlegesebb, amit ma láttam, az egy rajzasztal volt két irányban mozgatható derékszögű vonalzóval.  Abszurd látványt nyújtott, ahogy ott állt a kavicson a napsütésben, a sok csetresz között.

A kacatok között néha kincset is lehet találni

De mi is az a csetresz?  A kérdésre Roland adja meg a választ, aki Pápáról érkezett. Ruhákat, játékokat és csetreszeket hozott. Utóbbi tányérokat, poharakat, apró-cseprő holmikat jelent, és mivel kiárusítás van, darabját 100-200 forintért már haza lehet vinni. Sokat jár külföldre, vannak fix helyei, ahonnan beszerzi az áruját. A bátyja, aki kint lakik Németországban, összeszedi az árut, ő pedig hazahozza és eladja. Tapasztalata szerint a ruha, a játékok, a plüss állatok és a karácsonyi díszek, égők, fények mennek most legjobban. A legnagyobb fogása egy kukában talált, 18 karátos, 1912-ben készült, Rolex óra volt, amit Pesten három millió forintra becsültek fel neki. Ezt otthon őrzi a fiókban, nem adta el.

Gyula bácsi a gyűjtő, régi képeslapokat, érméket, pénzeket árul a piacon

A huszas éveiben járó Richárd azzal a szándékkal érkezett, hogy vesz egy motort. Kutatását siker koronázta, mert talált egy 1960-as évekbeli Puch kismotort. – Csak belebotlottam, nincs előre meghatározva, hogy mit talál az ember. Attól függ, hogy éppen milyen szerencséje van. A blokkja teljes felújítást igényel, de a végére szép motort lehet majd kihozni belőle. Eredeti a fényezése, fel lesz pucolva, mert ez így a szép - meséli a fiatalember. Van már neki egy ilyen motorja, de az újabb. Gondolta, vesz mellé egy másikat, ezt az első szériásat, amit igen jó áron adtak. Hogy mennyiért vette, az nem publikus, de ezen már meg sem lepődöm.

Roland, az autónak támaszkodva, csetreszekkel is várja a vevőket

Vasárnaponként megfordul itt egy-, kétezer ember is, nincs pontos adat. Árusok érkeznek Pestről, Kanizsáról, és még Pécsről is. Vannak egészen jó dolgok, amiket olcsón meg lehet venni, de olyan is akad, amit drágábban adnak, mint az áruházakban. A vásárló viszont kevés. A kilátogatóknak a tizede vesz valamit, a többség mászkál és nézelődik, mert ez, sokaknak csak szórakozás, amíg otthon megfőzik az ebédet – tudom meg biztos helyről, a piacfelügyelőtől.

Puch kismotor az 1960-as évekből, amit jó áron adtak
Fotó: a szerző

Végezetül egy információ, ami kivételesen nem titkos. December 25-én és január elsején nem lesz nyitva a veszprémi lengyelpiac.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!