Csapattaggá fogadták a csimpánzok - Bepillantás egy állatgondozó mindennapjaiba

Július utolsó előtti hetében ünneplik világszerte a vadvilág fajainak megmentéséért fáradozó szakembereket, akik az év minden napján, huszonnégy órás szolgálatban dolgoznak az állatokért. Marokházi Katalinnal, a Veszprémi Állatkert állatgondozójával beszélgettünk.

Katalin lassan húsz éve állatgondozó, elsősorban csimpánzokkal foglalkozik, de nem ez az egyetlen felelősségteljes feladat, amelyet ellát. A kisállatok gondozásában jártas szakember több alkalommal fogadott már be magához elárvult kölyköket, hogy pótanyaként nevelje fel őket. Tevék, borzok, párducok, és tigrisek is megfordultak családi házukban, illetve annak udvarán az elmúlt években.

- Egy állatgondozó munkája nagyon felelősségteljes, sokrétű, ugyanakkor nagy kihívás, hiszen élőlényekkel dolgozunk. Ez nem egy napi nyolc órás munka, hanem egy huszonnégy órás szolgálat. Nem elég ismerni az állatok biológiáját, takarmányozását, a szokásaikat és az egyedi viselkedésüket is pontosan ismerni kell. Fontos, hogy kövessük a híreket, tisztában legyünk a legújabb tudományos felfedezésekkel és tudnivalókkal, hiszen ez viszi a munkánkat előre.

(Fotó: Balogh Ákos)

- Minden nap új kihívásokat és megoldásra váró feladatokat hoz. Reggel azzal kezdődik a munka, hogy megnézem az állatállományt, egészségesek-e és jól telt-e az éjszakájuk. Ekkor jut idő egy rövid játékra, illetve a tréningre is. A tréning során olyan alapvető feladatokat gyakorolunk a csimpánzokkal, hogy nyújtsa ki a kezét vagy nyissa ki a száját. Ezzel az állatorvos munkáját könnyítjük meg egy esetleges vizsgálat során. Ezt követően kitakarítom a külső kifutókat, elkészítem a reggelit. A csimpánzok esetében kiemelten fontos ügyelni a takarmányozásra, hogy mikor és mit adunk nekik, mivel meglehetősen hajlamosak a hízásra. Ha kimentek a külső kifutóra, akkor a belső kifutót és a hátsó bokszokat teszem rendbe, felügyelem a csimpánzokat, elkészítem az ebédjüket, vacsorájukat. Szerencsére olyan eset még nem fordult elő, hogy éjjel megcsörrent a telefonom, mert baj van. Viszont amikor a Zsiráfházban egy zsiráfborjú született, akkor éjjel egy órakor kocsiba ültünk és jöttünk, mert jönnünk kellett.

Több, az anyja által nem nevelt kisállatot fogadtam be az otthonomba, és neveltem fel sikeresen. Természetesen mindegyikük hozzám nőtt, azonban tekintettel kell lennünk arra, hogy nem nevelhetjük embergyereknek az állatot, hiszen ellenkező esetben egy idő után viselkedési problémái lesznek és nehezebb lesz a visszaszoktatásuk is. Megpróbálom az anyaállat hangját és viselkedését utánozni. Amikor pedig a csapatba való beszoktatás történik és úgy látom, hogy beilleszkedett, fajtársai elfogadták, onnantól fogva kevesebbet érintkezem vele. A legnagyobb eredménye a munkámnak, ha a kézből nevelt állat teljes értékű tagja lesz a csapatnak. Zurinál, a zsiráfborjúnál a nevelés nehézsége egyben szépsége az volt, hogy nem vettük ki a csapatból, hanem én jártam be hozzá a zsiráfházba.

Talán furcsán hangzik, de én büszke vagyok arra, hogy a csimpánzaim csapattaggá fogadtak. Tisztában vannak azzal, hogy én tudok segíteni vagy ártani a csapatnak, azaz betöltök a csapaton belül egy adott szerepkört. Pengeélen táncolás ez, hiszen úgy kell csapattagként viselkedni, hogy ne befolyásoljam a csapat életét a csimpánzok természetes viselkedését. hogy a munkánk ellátása közben ne befolyásoljuk a csapat életét.