2015.05.10. 14:58
Csak a szoknya lett hosszabb - Ötven év után ismét kimondták a boldogító igent
Amikor az első esküvőre igyekeztek, a fél falu leste a miniszoknyás menyasszonyt, a másodikon pedig a családtagok mellett egy egész nyugdíjasklub hallgatta meghatódva az ötven év után megismételt igent a veszprémi házasságkötő teremben. A fél évszázad alatt csak a menyasszony szoknyája hossza változott, a szeretet, az összetartozás változatlan.
A leány- és legénybúcsú ugyan elmaradt, helyüket a múltidéző beszélgetések, sztorik és emlékek vették át. Együtt ültünk a rendőrök-tűzoltók közös nyugdíjasklubjában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében Szalay Ferenccel, feleségével, Magdikával és a nyugdíjasklub vezetőjével, Szilágyi Erzsébettel. Egymást érik a vidám és megható történetek. Ötven évvel ezelőtt Ferenc hivatásos tűzoltó volt, Magdika pedig, miután nem lehetett fodrász, Veszprémbe jött, a volt Kapuváry-házba kereskedősegédnek. Így kellett lenni, hogy a két fiatal találkozzon.
A gyerekek ötlete volt, hogy az ötvenéves évfordulót egy újabb esküvővel ünnepeljék meg (Fotó: Balogh Ákos)
– Tudod, milyen szép volt Magdi? – kérdezi tőlem a férj. – Csípőig ért a haja. A szülőfalumban, Kemeneshőgyészen esküdtünk, mindenki kint állt az utcán, onnan néztek bennünket. Volt is mit nézni, nem csak azért, mert egy esküvő minden faluban esemény, de ott akkor fordult elő először, hogy egy menyasszony fehér madeira miniruhában sétál az anyakönyvvezetőhöz.
Magdi mosolyogva teszi hozzá, hogy mivel még tizennyolc éves sem volt, Ferinek a Belügyminisztériumban kellett igazolást kérni, hogy el fogja tudni tartani a feleségét. – Én meg azóta is vigyázok magamra, hogy eltarthasson – teszi hozzá.
Eltartásról természetesen szó sem volt. Csak magukra számíthattak, együtt is húzták a közös szekeret. Veszprémben, a Temetőhegyen kezdtek albérletben – ahogy mondják, két alumíniumkanállal. Az esküvő 1965. április 24-én volt, két évvel később Ferenc másod-állásban már ATI-oktató volt. Első munkahelyén tűzoltóként harminc és fél évet húzott le, türelmes oktatóként negyvenegy évig foglalkozott a veszprémiekkel. Felesége harminckét évig dolgozott bölcsődei konyhán kevés megszakítással, hiszen amikor a fiúk érkeztek, 3–3 hónap szülési szabadságon tudott csak otthon maradni, mint akkoriban mindenki más is. Azóta szép családot mondhatnak magukénak, a két fiú után hat unokával és egy dédunokával bővült a létszám. Elmondták azt is: a gyerekek ötlete volt, hogy az ötvenéves évfordulót egy újabb esküvővel ünnepeljék meg.
Mondhatnánk, változik a szín: Molnár Erzsébet anyakönyvvezető meleg szavakkal üdvözli Magdit, aki a mostani szertartáson krémfehér blézert és fekete hosszú szoknyát visel, Ferencet, aki az ígérete szerinti retró öltönyt húzta fel. Két unokájuk, Dávid és Enikő a tanú, Brigitta a koszorúslány, és rózsaszín ruhájában ott figyel a kétéves Melinda is. A széksorokat rokonok, barátok töltik meg, mosolyok, könnyek kísérik a ceremóniát, s utána együtt mennek nosztalgiabulira a rendőr-főkapitányság színháztermébe.
