Veszprém

2013.09.03. 14:20

Belvárosi vécé ellen tiltakoznak a lakók

Nyilvános illemhely épülhet a belvárosban a Cserhát lakótelep 5. szám előtt, a társasház lakói azonban szeretnék ezt megakadályozni, ezért az önkormányzathoz fordultak.

Marton Attila

A kérdéssel az MSZP képviselője, Hartmann Ferenc is foglalkozott egy múlt heti sajtótájékoztatón. Akkor elmondta, a Cserhát út 5. szám alatt élők keresték meg azzal a problémával, hogy a társasháztól mintegy öt méterre, a belvárosi rehabilitáció keretében egy illemhely építésének előkészületeit tették meg. Ez a terület az ellenzéki képviselő elmondása szerint tűzvédelmi útvonalként van nyilvántartva.

A helyszínen több lakó is felháborodottan mondta el véleményét. Egyikük szerint a leendő nyilvános vécé nem építési engedély köteles, ugyanis ha az lenne, akkor telekszomszédként nekik is hozzá kellene járulniuk az illemhely létesítéséhez, így azonban nem kell. Egy másik lakó elmondta, a szennyvízelvezető cső már látszik, vagyis rövid időn belül ott vécé épül. Azért, hogy ezt megakadályozzák, a lakók aláírást gyűjtöttek, valamint megkeresték az önkormányzatot is, ahol ígéretet kaptak arra, hogy foglalkoznak ezzel az üggyel. A lakók szerint azért is furcsa ez a terv, mert mindkét, közelben működő üzletközpontban és a húszemeletes alatt is van illemhely, valamint szerintük az épülő parkolóházban is elképzelhető, hogy lesz wc.

Hartmann Ferenc szerint "trükközik a városvezetés", amikor ilyen módszerrel próbálja megépíteni az illemhelyet, ami ráadásul a belvárosi rehabilitáció projektjében sem szerepel, vagyis emellett, "kalóz módon" próbálja megvalósítani azt a városvezetés. A képviselő az ügyben interpellációt küldött a polgármesternek, amelyben arra volt kíváncsi, lehet-e a kérdéses területre illemhelyet építeni, valamint azt tudakolta, ki a felelős azért, hogy a projekt terveitől eltérően építenék meg a nyilvános vécét. Remélem, mire a közgyűlésen választ kapok erre, békés úton megoldódik ez a kérdés, tette hozzá.

A nyilvános illemhely építésével kapcsolatban megkerestük a városvezetést, tőlük azt a választ kaptuk, hogy megtalálták a megoldást az ügyben, a részletekről később tájékoztatják a veszprémieket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!