Veszprém

2013.08.14. 22:00

Gyerekek nyári étkeztetéséről

Az LMP továbbra is amellett érvel, hogy érjen el minden rászoruló gyermeket a kormányzati segítség, mondta Gerstmár Ferenc.

Balla Emőke

Gerstmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselő az idézett mondatot azon a sajtótájékoztatón mondta el, melyen arra kereste a választ, miért nem vesz részt Veszprém a szociális nyári gyermekétkeztetési programban.Az önkormányzatok pályázati úton igényelhetnek a szociális nyári gyermekétkeztetéshez támogatást. Mivel Veszprém nem tartozik a leghátrányosabb helyzetű települések közé, az állami támogatás mellé saját forrást is kell biztosítania. Az önkormányzat sem 2012-ben, sem 2013-ban nem biztosította a szükséges önrészt, nem nyújtott be pályázatot, így nem vesz részt a programban. Országosan összesen 550 ezer jogosult (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő) gyermek van, a programba idén 109 656-an kerültek be. Ez 20 százalékos hozzáférés, ami nagyon alacsony. Veszprémben a közel 900 jogosult gyermek közül a be nem nyújtott pályázat miatt nulla százalékos a hozzáférés. A Lehet Más a Politika szerint a megoldás első lépése a rendelkezésre álló források (2,4 milliárd forint) 10-12 milliárd forintra történő megemelése lenne, és egy új pályáztatási rendszer kiépítése, ahol megfelelő igényfelmérés után írják ki a pályázatokat. Az LMP továbbra is kiáll amellett, hogy érjen el minden rászoruló gyermeket a kormányzati segítség. Ennek érdekében a párt a települések polgármestereihez fordult, ötszáz település első emberét kérte együttműködésre, hogy ősszel újabb javaslatokkal állhasson elő.

Az LMP helyi képviselője, Gerstmár Ferenc is kérdéssel fordul a polgármesterhez: milyen változtatásokra volna szükség a szociális nyári gyermekétkeztetési programban ahhoz, hogy a rászoruló gyerekek minél nagyobb aránya tudjon részt venni benne és a veszprémi önkormányzat is nyújtson be pályázatot? Hogyan ítéli meg helyben a közétkeztetés általános helyzetét, milyen reformokat tartana szükségesnek?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!