Karakteressé, izgalmassá és egyedivé formálták Makó arculatát

A Szegedtől harminc kilométerre, a román határ közelében fekvő város sok meglepetéssel szolgál annak, aki csak hallott róla, de még soha nem járt ott. Arra, hogy átkelőhelyként már 1247-ben működött, az írásos említéseken kívül a Maros folyó, és hangulatos partszakasza emlékeztet. A települést a történelem során, főleg a török hódítás idején, többször lerombolták, de mindig újraépült.

Az alföldi mezőváros hírnevét a ma már hungarikumok közé sorolt, legendás makói hagyma alapozta meg, amelynek megszületése a környékbeli konyhakertek kényszer szülte növénynemesítőinek köszönhető. A makói hagyma karrierje a 19. században ívelt fel, amikor a város zsidó kereskedőinek révén eljutott Európa országaiba, és mindenütt keresett és népszerű exportcikk lett. Kiváló minőségét 1888-ban a brüsszeli világkiállításon aranyéremmel jutalmazták.

Makovecz Imre neve ugyancsak fémjelzi Makó városát, de nem azért, mert a 20. század jelentős, Kossuth-díjas építésze a város szülötte. Erről szó sincs: a legendás művész és a város közti maradandó értékeket teremtő kapcsolat egy szerencsés találkozásnak köszönhető. A 90-es évek makói városvezetése mert nagyot álmodni és az akkor a pályája csúcsán lévő, a sevillai világkiállítási pavilonnal világhírűvé vált építészt kereste meg, hogy a Hagymaház nevű művelődési ház helyére tervezzen egy új kultúrközpontot. A meghökkentő, merőben eredeti és merész alkotás 1998-ban készült el, és még tíz, jellegzetes Makovecz-épület követte.

Az egyébként sokak által vitatott és megosztó stílus megjelenéséig – bájos eklektikus főterét és néhány emblematikus épületét, például az ortodox zsinagógát leszámítva – Makó jellegtelen alföldi kisvárosként létezett. Az erőteljes organikus építészet megjelenése karakteressé, izgalmassá és egyedivé tette a város arculatát. Több iskola, a sportcsarnok, városi tanuszoda, a gyönyörű zenepavilon, a látványos buszpályaudvar, működő közterek, a város közhivatala épült fel, illetve újult meg kevesebb mint másfél évtized alatt a nagy formátumú magyar építész és tanítványai tervei alapján.

Már csak a művész 2011-ben bekövetkezett halála utáni évben készült el az egyik legnagyobb alkotása, a makói Hagymatikum gyógy- és élményfürdő. A fürdőkomplexum nemcsak a város, hanem egyben az ország egyik legizgalmasabb építészeti alkotása is. Jellegzetes kupolái a látszat ellenére nem kizárólag a makói hagymára utalnak, hanem a feltörő víz buborékjait jelképezik.

Azt viszont jó tudni, hogy a legendás mondás – Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől – nem a város nevéhez, hanem egy Makó nevű katonához fűződik, aki az 1200-as években, II. András egyik keresztes hadjáratán a Szent Földre tartó hajón felöntött a garatra és Split tornyait ­meglátva üvöltözni kezdett: „Megérkeztünk!” Holott még csak félúton sem jártak, tehát Makó igen messze volt Jeruzsálemtől.