La Graciosa: Apró sziget a „világ végén”

La Graciosa csak egy aprócska folt a térképen. Lanzarote legészakibb településéről, Orsolából közelíthető meg komppal. A Lanzarotéba látogató turisták jól ismerik – egy-két kilométer távolságból – a kis szigetet, hiszen a híres Mirador del Rio-kilátóból mindenki megcsodálja, és a legtöbben le is fényképezik La Graciosát. Arra mégis viszonylag kevesen vállalkoznak, hogy személyesen is ellátogassanak oda. Pedig egy mindössze 25 perces, tucatnyi méretes hullámmal tarkított hajóút szükséges csak hozzá.

Caleta de Sebo kikötőjébe érve néhány, a turistákat szállító hajó és kisebb vitorlások látványa fogadja az érkezőket. A kis halászfaluban két hajótársaság pénztárai, egy búvárközpont, ajándéküzlet, valamint apró vendéglátóhelyek és vagy öt kerékpárkölcsönző várja a szárazföldre lépőket. Az éppen megérkező mintegy 50 turista gyorsan eltűnik a település fehér házsorai között, hogy aztán percek múlva néhányan gyalogosan, a többség kerékpárral tapossa a már jól kijárt, a sziget belsejébe vezető földutat. A lustábbak persze a dzsiptúrát is választhatják, szerencsére kevesen élnek ezzel a lehetőséggel az emberek által még alig háborgatott szigeten.

Én a kerékpározás mellett döntöttem, és miután sokadmagammal hozzájutottam a bérelt terepbringámhoz, már kezdődhetett is a nagy kaland. A kopár, barnás vulkáni kúpok között, három-négy kilométert tekerve juthatunk el La Graciosa egy-egy látványos strandjára. A Playa Baja del Ganadóról némi nézelődés és kagylógyűjtögetés után újabb egy kilométer megtételével érkeztem meg a Las Conchas beach melletti, fából készült kerékpártárolókhoz. Feltűnt, hogy néhányan a part helyett a felettünk magasodó, vörös színű vulkáni kúp felé vették az irányt.

Én is így tettem, és mint kiderült, jól döntöttem, mert egészen különleges élményt nyújtott a 150 méter magas vulkán megmászása. Nem volt könnyű feljutni rá a törmelékes talajon vezető ösvényen, ezért vagy háromszor megálltam, hogy normalizáljam a pulzusomat. Már félúton pazar látványban volt részem, amikor lenéztem a Las Conchas beachre, amelyet az útleírások Spanyolország egyik legszebb strandjaként említenek. A smaragdzöld óceán, a fehéren fodrozódó hullámok, a fekete sziklák és a legalább négy focipályányi, sárgán elterülő homokos part – két vulkánnal a háttérben – igazán festői látványt nyújtott.

Az élmény fent a csúcson csak fokozódott, mert még többet mutatott meg magából a háborítatlan természet Európa legnagyobb tengeri rezervátumában. A vulkánról lejutni jóval egyszerűbb és gyorsabb volt, mint a feljutás, ráadásul az általam eddig látottak közül talán tényleg a legszebb strand várta, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Készítettem jó néhány fotót, és leültem egy kicsit, hogy mélyen elraktározhassam magamban a látványt.

A visszatekerés még az emlékek és a legsimább nyomvonal megtalálásának jegyében telt a kerékpár nyergében. Jóleső fáradtsággal a lábaimban és egy nagy adag élménnyel a lelkemben adtam vissza a bicajt, majd egy finom helyi sütit elfogyasztva várakoztam a nap utolsó, 17 órakor induló hajójára a kikötőben. Sorstársaim is egy-egy üdítő, sör vagy kávé mellett várták, hogy e csendes, világvégi apró szigetről visszajussanak a jóval zajosabb és nyüzsgő „civilizációba”.