A remeteség ma is a némaságban élő szerzetesek világának csendes békéjét idézi

Megeshetett volna, hogy esténként pislákoló fényt látunk 250 évvel ezelőtt az erdőrengetegből kilépve a cellaházak ablakában, ugyanis a rend puritán szerzetesei visszavonulva éltek a különálló remetelakokban, némasági fogadalmat téve. Egymással a szentmiséken, a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak, házukat csak engedéllyel hagyhatták el.

Beszélniük évente két alkalommal, a karácsonykor és húsvétkor tartott közös összejöveteleken lehetett. Hiteles források szerint azonban nem is vágytak beszélgetésekre, nagy lakomákra. A cellaházak magas kőkerítéssel épültek, egymástól elszeparáltan. Ha valaki megbetegedett, vagy gondja támadt, gyertyát tett az ablakba, így jelezve, hogy segítségre van szüksége.

A Szent Romuald követőiből alakult rendnek hazánkban négy kolostora volt, ezek egyike az 1733-tól 1782-ig fennálló majki. A terület eredetileg az Esterházy család birtoka volt, 1733-ban Esterházy József ajánlotta fel a rendnek. A remeteség építéséhez szükséges építőanyagot is biztosította, az első remetelak alapkövét is ő tette le. Köze volt a Rákóczi-szabadságharc utáni lázadásnak a némaság megfogadásához, talán tiltakozásként.

A kamalduliakat fehér bará­toknak nevezték, ruhaviseletük miatt. Fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Önfenntartóként földművelésből és jótékonysági adományokból éltek. A gazdálkodást a fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, az ő dolguk volt az orvosi ellátás is.

A cellaházakban négy helyiség volt, hálószoba, kézműves­műhely, kápolna és kamra.

A házzal megegyező méretű kertet maguk művelték, gyógy- és fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket termeltek. A termények egy részét a remeteség területén található gyógyszertárban dolgozták fel. Szigorú napirend szerint éltek, böjtölve, zsolozsmázva, imádkozva, dolgozva, magányosan elmélkedve.

Csak rövid ideig élhettek itt, ugyanis amikor Majk 1770-ben megkapta a perjelség címet, még folytak a befejező építési munkálatok, és 1782-ben II. József megszüntette Magyarországon a szemlélődő életmódot folytató rendeket, valamint a remeteség intézményét, és hazánkban nem alakultak újjá. Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József Franz Anton Pilgramot bízta meg.

A remetelakok által körülfogott templom – mely a közös imádságok helyszíne volt – alapjait 1753-ban tették le, az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. Az eredetileg tervezett húsz remete­lakból tizenhét készült el, arisztokrata családok adományaiból – cserében a cellában lakó remetének mindennap imádkoznia kellett a család tagjaiért –, címereik ma is megtalálhatók a homlokzatokon.

A rend feloszlatása után a kolostor posztógyár, a remete­lakok munkáslakások voltak, majd mikor újra az Esterházyak tulajdonába került a birtok, a rendházat vadászkastéllyá alakították. A II. világháborúban jelentékeny károkat szenvedett épület­együttesben kórház, az államosítás után középiskola, kollégium, úttörőtábor, autósiskola, munkásszálló is volt. A remeteség ma is a némaságban élő szerzetesek világának csendes békéjét idézi. Az egyik lakban belepillanthatunk az itt élt szerzetesek mindennapjaiba. A parkot átszelő Szent György-vonalak, azaz a Föld mágnesességére visszavezethető energiarendszerek kereszteződése mentén megpihenve jótékony, gyógyító energiával töltődik az ember, a test és a szellem harmóniába kerül.