Sikeres író az idősek otthonában

Sajnos, ezt az írással nem tudom megváltoztatni, mert akikhez szólnának műveim, azok nem veszik a fáradságot, hogy elolvassák őket – állítja Kiss János, a község idősek otthonának lakója. A hatvanéves férfi nemcsak gondolatait, érzéseit veti papírra, de rajzol és bőrdíszműves alkotásokat is készít. Szeret olvasni, a francia klasszikusok és a latin-amerikai írók tartoznak kedvencei közé. A magyar irodalmárok közül Pilinszky Jánost személyesen is ismerte, fiatalon példaképének Kassák Lajost tekintette.

Kiss János Vácon született, majd hangszerkészítőnek tanult Szegeden. Gyerekként édesapja szerettette meg vele az irodalmat, gimnazistaként osztályfőnöke buzdította, hogy kezdjen el írni. Rövidebb elbeszéléseket, verseket fogalmazott, néhány ezek közül újságokban is megjelent. Később a nősülés és a családalapítás miatt az irodalom háttérbe szorult. A Magyar Nemzeti Múzeumban vállalt munkát mint faripari restaurátor. Itt érte a baleset, aminek következtében egyik lábát elveszítette.

- Egy gyalugépen dolgoztam, amiről eltávolítottuk a burkolatot. Figyelmetlen voltam, és megtörtént a szerencsétlenség. Az orvosaim szerint újjászülettem, hiszen hatalmas vérveszteséggel szállítottak kórházba. Kilenc hónapig tartott a felépülésem – emlékszik vissza a bácsi. Megviselte ugyan az ott töltött idő, de sok erőt merített társai akaraterejéből. János megtanulta önállóan ellátni magát, nem gondolja, hogy segítségre lenne szüksége. Speciális robogójával naponta bemegy a faluba, út közben gyönyörködik a természet szépségeiben. Ha kirándulást vagy egyéb csoportos programokat szerveznek az otthonban, János az elsők között jelentkezik.

Családjából már csak a teológus fia él, akivel ritkán találkozik, de jó kapcsolatban vannak. Az írással felesége halála után kezdett el újra komolyabban foglalkozni. Történetei hétköznapi dolgokról szólnak, amiket saját élményeivel színesit. Magát humanista szerzőnek tartja, de nem áll messze tőle a szürrealizmus sem. Rengeteg művet írt már, de nem tartja őket számon.

Az otthonban nincs egyedül, párja, Katalin, agyvérzés következtében fél oldalára lebénult. János tanította meg újra beszélni és írni, nem kellett szakorvosi segítség.

- Saját magam készítettem egy ábécét kartonpapírból. Az elejére a betű, a hátuljára egy, az adott írásjeggyel kezdődő szót írtam. Ezzel gyakoroljuk a szavakat – mondja, miközben mutatja a kártyákat. János legnagyobb vágya, hogy Katalin karácsonykor elszavaljon neki egy rövid verset. Szereti embertársait, szívesen segít másoknak. Úgy véli, amíg bárkinek tud adni valamit, addig jól érzi magát. Cserébe viszont senkitől nem vár semmit.

Nemrég az OBDK, azaz az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ képzőművészeti és versírói pályázatot hirdetett a bentlakásos szociális intézmények lakói részére. A Tudom, hogy van jogom! elnevezésű, országos verseny első díját nyerte el János egyik verse. Sikeréről szerényen vélekedik, de a jövőben is szeretne hasonló megmérettetéseken részt venni.

- Mindenkinek kellene valami hasznos elfoglaltságot találnia, ezzel saját nehézségein is sokat könnyíthetne. Mint mindenkinek, nekem is vannak nehéz napjaim, de a művészetek segítenek átvészelni – vélekedik. János szerencsés embernek tarthatja magát, hogy ilyen gondolatok tudatában van, és ezek szerint éli életét.