Téli örömök

Megkezdtem a szokásos tevékenységeket; kiszedtem a hamut a cserépkályhából, bár meglepett, milyen sok parázs maradt még. Ilyenkor már a macsik is éhesek, indultam a spájzba a kajájukért. Kinyitottam az ajtót, és vízbe toccsantam. Ez akkor van, ha a spájz fölött lévő fürdőszobában valami baj történik.

Visszalépve néztem meg egy másik órát, kiderült, hogy alig értünk át a szombatra, hajnali háromnegyed kettő van. Mit kell ilyenkor tenni? Először is elzárni a házba bejövő vizet, csakhogy a pincében lévő főszelepet (vagy csapot?) meg sem tudtam mozdítani. Telefon a Bakonykarszt-hibabejelentőhöz.

A diszpécser nem küldött sehova, felvette az adatokat, és megígérte, a kollégája hamarosan jelentkezik. Így volt, hajnali kettőkor meg is jelent a szakember, elzárta a csapot, és mivel a cég csak a főcsapokig jelentkező károkat javítja, vízvezeték-szerelő kollégákat ajánlott, akik talán ki tudnak jönni. Érdekes hétvége ígérkezett számomra, hiszen én is tudtam, hogy nem csak szakemberhiányos időket élünk, de aki él és mozog, fagykárelhárításon dolgozik hajnaltól éjszakáig.

Ezért nem is lepődtem meg, hogy néma vagy foglalt mobilokkal sikerült találkozni az éterben. Mégis volt valaki, aki - mivel korábban végzett a munkájával - visszahívott, majd ki is jött. Addig nyomozott, amíg ki nem derítette, mi okozta a felső szelep halálát, majd meg is oldotta a gondot. Még el sem jött a szombati ebéd ideje, amikor már újra volt a lakásban hideg-meleg víz. Hogy mi az öröm a történetben?

Egyrészt az, hogy elállítódott a telefonom, így legalább fél nappal hamarabb vettem észre a bajt, másrészt az, hogy segítőkész, lelkiismeretes emberekkel találkoztam.