Klubtörténeti fotók

Szalay Gyöngyi 1996-os egyéni bronz- és Boczkó Gábor 2004-es csapatban szerzett ezüstérme után újabb olimpiai medáliák érkeznek haza Tapolcára. A városban vasárnap este köszöntik a Rióban a dobogó harmadik fokára álló magyar párbajtőr- válogatott két tapolcai tagját, Boczkó Gábort és Rédli Andrást. Ha minden igaz, a magyar vívás három kiemelkedő alakja az eseményen összeáll majd egy fotó erejéig a Köztársaság téren felállított színpadon.

A kép persze úgy lenne teljes és klubtörténeti, ha Borosné Eitner Kinga is odaállna melléjük, hiszen mint nevelőedző/edző mégiscsak ő a közös nevező a három olimpikon pályafutásában. A mesteredző munkája bizony vastagon ott van az ötkarikás érmekben, de ez még nem minden, elsősorban neki köszönhető, hogy Tapolca igazi vívóvárossá vált.

Én nem tudom, mi zajlik Borosné Eitner Kingáéknál, de az eredmények önmagukért beszélnek. S mindez csak a jéghegy csúcsa. A település vívása ugyanis a kiemelkedő egyéniségek mögött sem üres, sőt, a helyi és környékbeli fiatalok (az olimpiciktől a juniorokig) minden évben igencsak eredményesen „kaszabolják végig” az országot, és a nemzetközi porondon is rendre leteszik névjegyüket. A klubvezető mellett persze dicséret illeti a klub összes dolgozóját, például az azóta már szintén edzőként tevékenykedő Szalay Gyöngyit az erőn felüli teljesítményekért. Ahogyan magát a települést is.

Tapolca büszke város, illik hozzá ez a büszke és szép sport, amellyel kölcsönösen megbecsülik egymást. Azt se felejtsük el, hogy az Sz-L Bau Balaton Vívóklub ma már nemcsak egy várost, hanem egy egész régiót képvisel, hiszen Keszthelyen, Balatonfüreden és már Veszprémben is jelen van. Az eredmények pedig tényleg kiemelkedőek, ha Andrásék lenéznek a dobogóról, nem kell annyira távolra tekinteniük. Tudom, kissé messzire megyek, de a jelenlegi állás szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a 2020-as tokiói olimpián egy csak tapolcaiakból álló magyar csapatot láthassunk a dobogón. Na, akkor lehetne újabb klubtörténeti fotót készíteni!