Sport

2014.05.29. 13:55

Veterán vívók: Tizenhat év után is a dobogó legtetején

A horvátországi Porec városában rendezték meg a veterán vívók kontinensbajnokságát.

Novothny Ottó

Érdekesség, hogy sportág idősebb képviselői számára a páratlan években egyéni, a párosokban csapat Európa- bajnokságot rendeznek.

Természetesen idén a közösségeké volt a főszerep, Horvátországba 15 nemzet mellett kilenc magyar egység utazott el.

A szabályok szerint egy-egy társulat öt főt nevezhetett, közülük hárman léphettek pástra, illetve egyet lehetett cserélni is.

Az első napon az összesen 195 esztendő alattiaknál (ők voltak a fiatalabbak) magyar bronzérem született a kardozóknál.

A második napon ragadtak sporteszközt a párbajtőrözők, a csapatban ott volt a veszprémi Imreh László is. (Rajta kívül Erdős Gábor, Marczali László, Pap Jenő és Szentkirályi István alkotta a csapatot.)

A magyar veterán vívócsapat (bal szélen a veszprémi Imreh László) két érmet nyert az Eb-n (Fotó: Kovács Sándor)

A 195 év feletti mezőnyben a magyarok ijesztően indítottak: előbb az oroszoktól, majd az osztrákoktól is vereséget szenvedtek. Következett az egyenes kieséses rendszer, ahol a tizenhat évvel ezelőtt Eb-címet nyerő magyar együttes beindult: előbb a belgákat, majd a franciákat (velük döntőztek 16 esztendeje) söpörték el (kétszer 5:1). Az egyéni világbajnokokkal felálló angolok csak szorosabbá tudták tenni a meccset (5:3), jöhettek a dánok a fináléban. Imreh Lászlóék esélyt sem hagytak, villámgyorsan 5:0-ra diadalmaskodtak, így ismét nekik szólhatott a Himnusz.

A veszprémi vívó az utolsó napon sem pihenhetett, hiszen még a tőrözőkkel is pástra kellett lépnie. A csapat kikapott az olaszoktól, majd Imreh három győzelmével 5:4-re győzött a franciák ellen. A dánok, majd az olaszokkal szembeni győzelem (sikerült visszavágni a kezdőmeccsen elszenvedett kudarcért) után a németekkel döntőzött a Boros Péter, Hasszán Attila, Imreh, Pap, Szentkirályi összetételű gárda. Ezúttal meg kellett elégedniük az ezüstéremmel.

A magyar csapat az éremtáblázaton a franciák, oroszok és németek mögött a negyedik helyen zárt.

 

Egymást hívták, nem bánták meg

Imreh László elmondta, hogy köszönettel tartozik edzőjének, Tiszttartó Tibornak, illetve két jelenlegi tanítványának (Szalay Károly, Smidla Ádám), akik segítették felkészülését. Ugyanakkor érdekes történetet mesélt: 1998-ban Erdős Gábor hívta őt el a csapatba, és sikerült Eb-aranyat nyerniük. Erdős később világbajnoki címet is szerzett, majd abbahagyta a versenyszerű vívást. A poreci Eb-re viszont tíz év szünet után éppen Imreh csalta el Erdőst, és megint nyert a párbajtőrcsapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!