Végy egy jó kapust!

Végy egy jó kapust, szól a klasszikus mondás. Nos, Várpalotán ezzel nem akadt probléma, hiszen Horváth István, avagy becenevén Kunki személyében kiváló hálóőre volt az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején a Bányásznak. Nem véletlen, hogy a Rákóczi Telepi Baráti Kör (RTBK) hétvégi labdarúgó teremtornáján idén rá emlékeznek a résztvevők.

- Hagyományt szerettünk volna teremteni azzal, hogy minden esztendőben egy-egy kiváló sporttársunk emléke előtt tisztelgünk. Először Müller József Öcsire, majd Horváth Lászlóra, a Mellesre emlékeztünk, idén pedig a tavaly elhunyt kiváló kapus, Horváth István Kunki lesz a középpontban - mondja Szabó Béla, aki az RTBK elnökével, Einreinhof Attiláva együtt szervezi a szeptember 7-én 13 órakor kezdődő tornát. Ahogy az elmúlt években ezúttal is gyermekcsapatok (Csetény, Peremarton, Pétfürdő, Várpalota) és fineszes megoldásokra képes öregfiúk együttesek (Videoton, Várpalota, Veszprém, Pápa) mérkőznek meg egymással a Rákóczi-telepi iskola tornacsarnokában.

A baráti kör vezetősége könnyű helyzetben van, hiszen az 1948 óta lakott városrészből nagyon sok neves labdarúgó került ki, teszi hozzá Einreninhof Attila. Sajnos többen már nincsenek köztünk, de sokan közülük még élnek, s a szervezők reményei szerint ott is lesznek a múltidéző emléktornán.

A Várpalotai Bányász csapata 1959 novemberében egy 4:1-es szombathelyi győzelem után. Fent: Terbe Benjámin edző, Palotás, Falusi, Balla, Rózsavári, Ikládi Alul: Müller, Szabó, Horváth (Kunki), Orbán  I, Rada, Sajti

A tornán, amellyel idén Horváth István Kunki, a kiváló sportember előtt tisztelegnek. - Ünnep volt akkoriban meccsre járni, különösképp a bányásztelepüléseken. A kulturális programok mellett a sport volt az elsőszámú szórakozás, igazi presztízsmeccseket vívtak egymással a csapatok - emlékszik vissza Szabó Béla.

A fiatalabb és idősebb labdarúgókat jó arányban foglalkoztató Bányász pedig rászolgált a bizalomra. Kunki Pista bácsi „regnálása” alatt végig erős középcsapatként tartották számon őket az NB III-as bajnokságban, azaz senki, még az élcsapatok mehettek biztosra a palotai katlanban.

- Fontos azonban kiemelni, hogy ellenfelek, mi több, sporttársak voltunk, nem pedig ellenségek. Örültünk, hogy a kedvenc játékunkat játszhatjuk, s ezzel még örömet is tudunk szerezni sok ezer embernek.

A meccsnapokra Erzsi néni, Horváth István özvegye is jól emlékszik. - Vasárnaponként a Kunki mindig alaposan megreggelizett, ebédet azonban nem fogyasztott, hiszen teli gyomorral nem lehet ugrálni a meccsen. Aztán elment a pályára. Én felöltöztettem a gyerekeket, s mentünk utána, hiszen családi szórakozás volt kisétálni a mérkőzésre, s több ezer néző között buzdítani a csapatot. Utána mindig együtt maradt a társaság, egy-egy korsó sör mellett vitatták meg a taktikát. Én mindig a szobában ültem, könyveket olvastam, s vártam, hogy hazaérjen. A Rákóczi-telepiek a sarkon, a villanyoszlopnál aztán mindig megálltak, s még egyszer átbeszélték a dolgokat - idézi fel a hősidőket Erzsi néni, aki éveken át adminisztrátorként is dolgozott a futballcsapat mellett. Tombolajegyeket árult, de a nehéz gazdasági helyzetben akadt olyan alkalom is, hogy citromra gyűjtött pénzt, hiszen a nyári melegben jól esett a futballistáknak egy-egy pohár hűsítő limonádé.

Horváth István 1957 és 1962 között védte a Várpalotai Bányász kapuját. Nem is akárhogyan, még a megyeválogatottságig is eljutott, teszi hozzá Szabó Béla. Jó csapat volt már akkoriban is a Palota, volt olyan alkalom, hogy heten szerepeltünk a megyeválogatottban. Persze a jó csapat alapja egy jó kapus, s Kunki személyében mi rendelkeztünk egy príma hálóőrrel.