Sport

2013.06.10. 09:52

Még egy sztár érkezhet a Veszprémhez

Az MKB Veszprém KC vezetősége elégedett az elért eredményekkel, de a következő idényben már a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe kerülés lesz az alapelvárás a csapattól. Az egyesület és az együttes is jó úton halad, a nyáron új sztár érkezhet. Interjú a társelnökkel.

Horváth Gábor

Kálomista Gábor évtizedek óta nagy rajongója a veszprémi kézilabdacsapatnak, ahol ma már társelnökként tevékeny részese a klubnál végbemenő új folyamatoknak. A civilben filmproducerként dolgozó vezetőt az átalakuló egyesület első szezonjáról kérdeztük.

- Újabb magyar bajnoki és kupagyőzelem, Bajnokok Ligája-negyeddöntő. Mit gondol a csapat elmúlt idénybeli szerepléséről?

- A vezetőség sikerként könyveli el a szezont. Az új edzővel, új összeállítással felálló csapat megfelelt a céloknak. Szomorúan néztük a Final Fourt (a BL négyes döntője  - a szerk.), mert azt láttuk, hogy a csapatunk odavaló. Sok helyről hallottuk, esélyesek lettünk volna és ezt nem udvariasságból mondták. A klubnak a sportdiplomácia terén kell még erősödnie, elsősorban azért, hogy ki lehessen védeni az olyan támadásokat, amelyeket bíróküldéssel indítanak a befolyásosabb egyesületek. Nekünk idén a pályán sokkal jobbnak kellett volna lennünk a Kiel együttesénél ahhoz, hogy búcsúztassuk őket. Másik oldalról, ha hazai pályán korrekt játékvezetést kapunk, akkor mi jutunk be a Final Fourba, ahol bármi megtörténhetett volna.

 

A filmproducer Kálomista Gábor tevékeny részese az egyesületnél végbemenő új folyamatoknak (Fotó: Orosz Péter)




- Egy éve nagy változásokat jelentettek be az egyesületnél. Csapatszinten ezek az irányok kézzelfoghatóak, a klubnál zajló átalakulásról azonban keveset tudni.

- A klubnál jelenleg modernizálás zajlik. A gazdasági társasággá való átalakulás révén az egyesület fegyelmezettebb gazdálkodásra lesz képes, jobban tud figyelni a kiadásokra és a bevételekre. Profibbá válik a szemlélet. Ez az átalakulás mára többé-kevésbé lezajlott. Az MKB-val gyakorlatilag megállapodtunk, a bank további két évig névadó szponzorunk lesz. Egy másik nagy és több kisebb szponzor is képben van. A régiekkel hosszabbításra törekszünk, ami úgy néz ki, hogy 99 százalékban sikerülni is fog. Az MKB Veszprém KC egy nagyon értékes klub, marketingértékét tekintve az első háromban van az országban.

- Nagy László leigazolása remek döntés volt, ez nem kérdés. Hogyan került képbe a Barcelona, akkor itthon finoman szólva is kétséges megítélésű klasszisa? Miért épp a spanyol vonalat választotta a vezetőség?

- Amikor először hallottam róla, hogy van rá esély, hogy Nagy László idejön, arra gondoltam: ez egy rossz vicc. Aztán elkezdődött egy beszélgetés, többször találkoztunk, Laci pedig meghozta a döntést felvállalva annak minden negatív hozadékát is. Tegyük hozzá, azért nem volt egy fáklyásmenet a visszatérése, de az olimpián bebizonyította, hogy mire képes. Azt gondolom, hogy a Veszprém mellett a magyar kézilabda is sokat nyert vele. Nem titok, hogy kikértük a véleményét a lehetséges szerzeményekkel kapcsolatban és úgy gondoltuk, hogy a spanyol vonal bejöhet. A csapat élére olyan embert akartunk, aki még nem sztáredző, de éhes a sikerre. Engem Carlos Ortega elsőre meggyőzött, hihetetlenül magabiztos és céltudatos volt.

- Az átmeneti szezonnak vége, hamarosan megint új időszámítás kezdődik.

- Így van. A következő idényben a magyar bajnoki és kupaelsőség mellé a Final Four-ba kerülés is alapelvárás lesz. A mezőnyben mindenki számol velünk, nekünk pedig el kell határozni, hogy ezúttal nem engedjük kiénekelni a szánkból a sajtot.

- Két játékos, Momir Ilic és Carlos Ruesga érkezését már bejelentették. Lesz még új ember az öltözőben?

- Reményeink szerint lesz még egy igazolás. Egy nemzetközi éljátékosról van szó, vele tárgyalunk, de nem biztos, hogy már idén sikerrel járunk. Azt gondolom, hogy a kitűzött céljaink elérésére a mostani keret is alkalmas, azonban ha sikerül megállapodnunk a szóban forgó játékossal, az hasonló kaliberű igazolás lesz, mint Nagy László hazatérése.

 


A társelnök a Szegednek is szurkol

- A magyar bajnokság tényleg nem jó  - reagált a honi pontvadászat színvonalát firtató felvetésünkre Kálomista Gábor. Az MKB Veszprém társelnöke megjegyezte: bármilyen furán hangzik, nagyon szurkol a Szegednek. A fő rivális erősödése jót tenne a hazai kézilabdának és a többi klubnak is. - Időről időre érkezik megkeresés egy közép-európai, vagy más felállású ligában való részvételre. Ezeken érdemes elgondolkodni, de a részvétel anyagi feltételei egyelőre nem tisztázottak. Más részről felvetődik az a kérdés, hogy meg szabad-e fosztani a kis csapatok szurkolóit attól, hogy élőben láthassák a csapatot. Az idegenbeli fellépéseken érződik, hogy ez az együttes nem csak a veszprémiek kedvence, hanem egy igazi magyar csapat mondta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!