A világbajnok gyakran érzi úgy, hogy már nem bírja tovább

Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban már más gondolatok is foglalkoztatják.  - Általában jellemző, hogy az olimpiák előtt ránk irányul a figyelem - kezdte a beszélgetést Kovács Katalin olimpiai és világbajnok kajakozó.  -

Ez néha már zavaró is tud lenni, de ettől függetlenül nagyon vártam, hogy végre ott legyünk Londonban. Aztán nem tudtuk megvédeni a címünket párosban és az borzasztó érzés volt.

- A négyessel sikerült a kárpótlás.

- Ez nem ilyen egyszerű, mert ha csúcs pályát mész, érzed, hogy ott vagy fejben és fizikálisan, akkor gratulálsz a győzteseknek, fejet tudsz előttük hajtani. De mi Natival (Janics Natasa, a szerk.) nagyon rossz pályát teljesítettünk. Kicsit úgy jártunk, mint a kisiskolás, aki mindent megtanul és amikor eljön a felelés ideje, akkor csak áll megnémultan. Szóval az olimpia után el kellett telnie legalább háromnegyed évnek, amíg tudtam örülni az ezüstéremnek.

A "kajakkirálynő" Kovács Katalin (balról: Janics, Dusev után a harmadik) vidáman válaszolt a kérdésekre a herendi élménybeszámolón (Fotó: Gáspár Gábor)

- Ettől függetlenül a "kajakkirálynő" címet valahogy csak ki kellett érdemelni.

Ilyenkor általában azt szokták mondani, hogy az élsportban minden nap háború, ami egy kissé erősen hangzik. Ugyanakkor tény, hogy nap, nap után minimum kétszer meg kell küzdeni egymással, ez visz előre minket. Tizenhét éve vagyok felnőtt válogatott, de tisztában kell lennem azzal, hogy a csapatban senkinek sincs bérelt helye. Nem a névre adják a sikereket, hanem teljesítményre.

- Furcsa foglalkozást választott, hiszen ez tényleg pokoli igénybevételt jelent ilyen hosszú időn keresztül.

- Talán nem véletlen, hogy még évekkel ezelőtt is azt éreztem, hogy enyém a világ. Mindent végre tudok hajtani, hogy sikeres legyek. Az utóbbi időben viszont egyre gyakrabban foglalkoztatnak más gondolatok is. A londoni ötkarikás játékok után volt bennem félsz a válogatók előtt, mert úgy döntöttem, hogy folytatom a kajakozást. Nem tudok még elszakadni ettől az egésztől, mert jól érzem magam és úgy tűnik egyelőre versenyben is tudok maradni.

- Valószínűleg az is született alkati kérdés, hogy nem fásult még el.

- Olyannyira így igaz, hogy imádom ezt csinálni. Minden edzésre részcélokat állítok fel magamnak, miközben folyamatos kihívásnak érzem, hogy legyőzzem önmagamat, illetve a társaimat. Tök jó ez a közeg és bár nem minden részlete tökéletes, azért ha mérlegelnem kell, még mindig sokkal több a pozitívum, mint a negatívum. Mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, de mindenki higgye el nekem, mert én tudom, hogy pokoli nehéz. Azzal is tisztában vagyok, hogy sokan örülnének, ha már nem lennék itt, de jól érzem magam és butaság lenne váltani addig, amíg még ott tudok lenni a legjobbak között.


A tehetség szerepe nagyon apró

Kovács Katalin azt is, elmondta hogy pályafutása alatt rengeteg tehetséges kajakossal találkozott, de ez az adomány borzasztó kevés a sikerhez. Sőt, hozzátette: szerinte a tehetség szerepe egy százalék körüli, mert a legfontosabb a mentális képesség. Márpedig neki lehet hinni, hiszen a 37 esztendős kajakkirálynő háromszoros olimpiai bajnok, harmincegyszeres világbajnok (!) és csaknem ennyiszer, szám szerint huszonkilenc alkalommal állhatott fel az Eb-k dobogójának legmagasabb fokára.