Sport

2010.02.19. 10:31

Serie A: a Milant fogadják Komanék

Vasárnap este Koman Vladimir és Gosztonyi András csapata, a Bari az AC Milant fogadja az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.

MTI

Az ősszel remeklő kiscsapat az utóbbi hetekben hullámzóan teljesít, múlt vasárnap kikapott a Cagliaritól, azt megelőzően pedig az Atalantától, előtte ugyanakkor biztosan legyőzte a Palermót.

Az együttesben idén az U20-as válogatottal vb-bronzérmes Koman rendszeresen játéklehetőséget kap, többnyire ráadásul kezdőként, így valószínűleg a milánói sztárcsapat ellen is szóhoz jut majd. A néhány hete szerződtetett Gosztonyi ugyanakkor még a beilleszkedés fázisában tart.

A Bari szempontjából nem biztató, hogy Leonardo csapata dühös és csalódott lehet a keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után, ugyanis hiába játszott túlnyomórészt jobban a Manchester Unitednél, kikapott, azaz most minden bizonnyal a Barin vezetnék le a feszültséget Ronaldinhóék.

A listavezető Internazionalére közben nehéz meccs vár, mert szombat este a néhány hete még szenvedő, mostanra azonban ismét formába lendült Sampdoria csapatát fogadja, mely ötödik a tabellán. A bajnokságban "emberemlékezet óta", pontosabban 20 meccse veretlen, második helyen álló AS Roma pedig folytathatja sorozatát, hazai pályán a 17. Catania ellen.

A hatodik Juventusnál feltűnt a fény az alagút végén, hiszen a hónapok óta szenvedő, a BL-ben már a csoportkörben kiesett, a bajnokságban az Inter első számú kihívójából középcsapattá süllyedt torinóiak a múlt hét végén nyerni tudtak a Serie A-ban, csütörtökön pedig Amszterdam győzték le az Ajaxot az Európa Ligában. Alberto Zaccheroni együttese a 14. Bologna pályáján folytathatja a kapaszkodást.

A 25. forduló programja:
    szombat:
    --------
Genoa-Udinese 18 ó
Internazionale-Sampdoria 20:45
    vasárnap:
    ---------
AS Roma-Catania 15 ó
Atalanta-Chievo 15
Bologna-Juventus 15
Cagliari-Parma 15
Fiorentina-Livorno 15
Palermo-SS Lazio 15
Siena- Napoli 15
Bari-AC Milan 20:45

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!