Sáska

2016.12.31. 19:37

Lánglovagok forralt bora

Sáska – A Szent Flórián borfőző versennyel összekötött teadélután sikere a szervezőket is meglepte. A programra több vidéki tűzoltó csoport is jelentkezett.

Tóth B. Zsuzsa

A    faluháznál a Zalahaláp-Sáska Községek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete titkára, Igaz Sándor köszöntött mindenkit, majd a részt vevő hét egyesület csapatai mérettek meg. A zsűri szerint a legjobb forraltbort a nyirádi önkéntes tűzoltók főzték, második a Sáskai Szüzek csapata lett, harmadik pedig a Sáskai Tűzoltó Asszonyok csapata. Mögöttük az alsópáhokiak futottak be, a Zalahalápi hamutipró huligánok, a Monostorapáti önkéntes tűzoltók, valamint a Sáskai ifjú tűzoltók. Közben a     helyi tűzoltó asszonyok jóvoltából a falukemencében frissen sütötték a langallót falusi feltéttel, kolbásszal, hurkával, a gyerekeket kreatív sarok várta, majd  jó hangulatú   beszélgetéssel folytatódott a nap,  amíg mindenki jól érezte magát.

A verseny szervezője és ötletgazdája,  Albert Attila és Horváth Bence úgy véli, a verseny egyik célja, a kapcsolat építés ugyancsak megvalósult, amellett, hogy kellemes hangulatban töltöttek együtt a környékbeli települések tűzoltói néhány órát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!