Rendőrségi

2016.12.05. 13:38

Halálos motorbaleset: bizonyítás lesz a helyszínen útzárral

Ajka - Teljes útlezárás lesz a 8-as számú főútvonalon, december 6-án egy áprilisi halálos kimenetelű baleset kapcsán, mert bizonyítást végeznek a rendőrök, derült ki Kucsera Katalin rendőrségi sajtóreferens tájékoztatójából.

Kovács Erika

Elmondta továbbá, az Ajkai Rendőrkapitányság egy közlekedési baleset ügyében bizonyítást hajt végre 2016. december 6-án 11 óra és 13 óra között a 8-as számú főút 85 kilométerszelvénye, és a 8401-es út kereszteződése közötti szakaszon, mialatt a rendőrök az utat teljes szélességében lezárják. Amennyiben az időjárás a bizonyítást nem teszi lehetővé december 6-án, akkor azt december 8-án, 11 óra és 13 óra között végzik el a rendőrök.

A motor egy kerítésnek csapódott az ütközés után, a motoros meghalt a bakonygyepesi kereszteződésben (Fotó: rendőrség)

- A főút forgalmát rendőri irányítás mellett Ajka-Bakonygyepes, Forrás utca -Fő utca -8401-es út –Noszlop, Dózsa György utca –Sport utca –Szabadság utca -8402-es számú útvonalon terelik.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek! – hangsúlyozta Kucsera Katalin.

A balesetről korábban megírtuk, az ajka-bakonygyepesi kereszteződésben idén, április 15-én ütközött össze egy motoros és egy személygépkocsi, a motoros belehalt sérüléseibe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!