Mit olvassunk?

Ha valaki az agyonreklámozott, kortárs szépirodalomnak mondott szövegtengeren keresztül akar eljutni írott kultúránk eme szép szigetére, az rövid próbálkozás után vagy visszatér a biztos partra, Jókai Mórhoz, vagy más műfajok felé orientálódik, esetleg soha többé nem vesz könyvet a kezébe.

A sznobizmusra építő szépirodalmi érdeklődést a reklám, a marketing és – ahogy Mórocz Zsolt írja – a kritika állványzata tartja. Minden egy kézben van, így lehet ünnepeltetni a „dizájnos” szövegeket, a hosszadalmas, a dagályos, semmitmondó munkákat.

Az új, a modern, a teljesen érthetetlen szövegek a menők. Netán, ha a szerzőről kiderül, hogy férfi, de nőnek érzi magát, vagy egyéb aberráltságban szenved, akkor külföldön is népszerűsítik.

Mintegy öt éve egy nagyszámú baráti társaságban felvetettem, hogy tekintsünk el Esterházy Péter megosztó politikai szerepétől, de van-e olyan közöttünk, aki elolvasott legalább egy művet? Kiderült, mindenki próbálkozott Esterházyval, a rekorder a százötvenedik oldalig jutott. Ki tudja, talán én voltam rossz társaságban.

Majd átterelődött a szó Hamvas Béla, Ottlik Géza, Illyés Gyula, Örkény István, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Németh László, Kodolányi János, Csoóri Sándor és mások nevére. Olyan élmény volt,

mintha a belvárosi szmog után egy 3000 méteres hegy tetején friss levegőt szívnánk a tüdőnkbe.