Pápa

2016.07.24. 14:35

Refis diáklány sikere fizikából

Pápa - Varga-Umbrich Eszter, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának tanulója is tagja volt annak a magyar középiskolás-csapatnak, mely ezüstérmes lett az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén.

Meleg Andrea

A világ legrangosabb fizikaversenyét idén az oroszországi Jekatyerinburgban rendezték meg. Huszonkilenc ország nevezett öttagú csapatokat. A magyarok közt utazott Varga-Umbrich Eszter a fizika-világbajnokságnak is nevezett nívós megmérettetésre.

- Több forduló előzte meg a versenyt. Az első magyar fordulót tavaly decemberben rendezték meg az ELTE-n. Itt angol nyelven kellett bemutatni magyar nyelven beküldött dolgozatomat, ami egy probléma megoldását elemezte. Ekkor csak nyolcan voltunk és az ELTE TTK anyagfizikai tanszékén végezhettük a további kutatásainkat. A felkészülés során nyújtott teljesítményünk alapján végül öt főre szűkült a keret, melynek én is a tagja lettem - mondta Eszter. A 10. évfolyamot végzett diáklánytól megtudtuk, hogy szülei - akik a református gimnázium tanárai - segítették a felkészülésében, de sokat köszönhetett iskolájának is, hiszen hozzájárultak ahhoz, hogy tanév közben többször Budapestre utazzon kutatásokat folytatni.

Varga-Umbrich Eszter

Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi versenyét 29. alkalommal rendezték meg, ahol a XXI. század kihívásainak megfelelő készségeket vártak el az indulóktól. Nemcsak a fizikában kellett jártasnak lenniük, hanem az eredményeket prezentálni és megvédeni is tudniuk kellett.

- A kitűzött 17 fizikai probléma közül került ki az az öt, amelyet a kihívó csapat választott ki. Ezt kellett bemutatnunk, ők pedig opponálták. A verseny ötfordulós volt. Egy forduló három feladat megvitatásából állt. A három csatában minden csapat egyszer volt prezentáló-, egyszer kihívó- és egyszer összegzőszerepben. Tehát minden csapat a szabályoknak megfelelően ötször szerepelt mind a három szerepben. A három csapat teljesítményét fizikusokból és fizikatanárokból álló nemzetközi zsűri bírálta el minden csata után - tudtuk meg a fiatal tehetségtől. A végeredmény az összpontszám alapján a negyedik versenynap után alakult ki. A versenyző országok között ott volt a háromszoros győztes Szingapúr, valamint Németország, az Amerikai Egyesült Államok és Svájc is. A magyar csapat a rangos mezőnyben ezüstérmet szerzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!