büntetés

2020.10.29. 23:15

Tizenöt év fegyházra ítéltek egy nevelt lányait zaklató férfit

A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta, és – a szabadságvesztés kiszabása mellett – kötelezte több mint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Nevelése alatt álló lányok sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt első fokon tizenöt év börtönre ítélt egy pedofil férfit a Budapest Környéki Törvényszék.

A törvényszék csütörtöki közleményében a történteket felelevenítve azt írta: a vádlott és élettársa együtt nevelte két közös lányát és az nő korábbi házasságából született, 12 évesnél fiatalabb két kislányt.

A vádlott 2016 márciusa és 2019 májusa között többször szexuálisan zaklatta kisebbik nevelt lányát, majd 2018 nyara és 2019 májusa között az idősebbet is.

A kislányokat többször megfenyegette, hogy ha beszélnek a történtekről, megveri őket, emiatt sokáig nem mertek szólni az édesanyjuknak. Amikor végül mégis elmondták neki, az anya feldúlva mesélte el egy ismerősének, aki tavaly augusztusban feljelentést tett a férfi ellen.

A döntés ellen az ügyész súlyosításért, súlyosabb jogi minősítés és foglalkozástól eltiltás kiszabásáért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta, és – a szabadságvesztés kiszabása mellett – kötelezte több mint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában