Akcióban

2024.09.05. 07:06

Elkezdődött a politikai idény, hangosak és láthatók akarnak lenni a baloldali pártok

Az ellenzéki pártok különböző módszerekkel igyekeznek növelni a népszerűségüket, erről Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője

Forrás: MW

Fotó: Polyák Attila

A tanév mellett a politikai idény is megkezdődött a forró nyár után, az ellenzéki politikusok „új erőre kaptak”, szemlátomást a legtöbb baloldali párt igyekszik valami figyelemre méltó újdonsággal előrukkolni – írja a lap.

Gyurcsány Ferenc például lázadna, és erre próbálja ösztönözni a diákokat, szerinte minden oka megvan a mai tizenéveseknek a zavargásra.

A hosszú idő után előkerült Jakab Péter is tüntetésért, blokádért kiált, de ő sem a saját bőrét vinné a vásárra. 

Jakab Péter buzgalma feszegeti a büntető törvénykönyv határait, az utcai blokád szervezésére és az Országgyűlés elleni jogellenes nyomásgyakorlásra irányuló cselekmények ugyanis adott esetben büntetőjogi relevanciával bírnak.

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István fel is jelentette Jakabot lázadásra irányuló előkészület bűntett gyanúja miatt.

A Momentum ismét az utcán próbál hírnevet szerezni magának, a héten a Magyar Rádió épülete előtt gyűlt össze a párt maroknyi csapata, hogy elállja egy kamion útját, majd azt mondták, a sofőr el akarta ütni őket. Ettől az MSZP is magához tért a nyári forróság ellenére, neki is esett a Momentumnak, mondván, a kamionsofőr egy munkavállaló, aki a munkáját akarta végezni. 

A baloldal népszerűséget növelni kívánó próbálkozásairól Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta, ősszel számos belpolitikai kérdésre választ kaphatunk, hiszen jövőre ilyenkor már látótávolságon belül lesz a 2026-os országgyűlési választás, így kevés ideje maradt a pártoknak arra, hogy rendezzék a soraikat. 

Az elemző szerint a Momentum ott folytatja, ahol abbahagyta: közérdeklődésre számot nem tartó témákkal próbálja magára felhívni a figyelmet a párt nemrég megválasztott vezetése, miközben képtelenek észrevenni, hogy nem egy kamion, hanem a történelmi örökségük gázol át rajtuk szélsebességgel. 

Tóth Erik szerint fel van adva a lecke a Demokratikus Koalíciónak is: a párt fő problémáját Magyar Péternek hívják. – A DK vezetése képtelen volt eldönteni, hogy vele vagy nélküle kívánják folytatni. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy idővel

a Tisza Párt és a DK kiegyezése is elképzelhető, mert bár sokak szerint a baloldal új szereplője nem lép ugyanabba a folyóba, mint elődei, de a 2026-os választás egyik fő alkudozási folyamata – ahogy azt már megszokhatta a magyar közvélemény – biztosan erről fog szólni.

Jelezte, a Párbeszéd Tordai Bence személyében nyáron elvesztette egyik „húzónevét”, Karácsony Gergely pedig ugyanazt a hintapolitikát folytatja, amit az utóbbi öt évben főpolgármesterként láthattunk tőle.

Az elemző szerint ősszel arra is választ kaphatunk, hogy vállalja-e a felelősséget a tetteiért és lemond-e a mentelmi jogáról Magyar Péter EP-képviselő azután, hogy megengedhetetlen módon viselkedett egy szórakozóhelyen.

– A reális forgatókönyv persze nem ez, hanem a felelősség áthárítása lesz. Magyar Péterék erőszakos, nyomuló viselkedéséből az is következik, hogy megpróbálják majd leuralni az online és offline ellenzéki tereket is: a dollármédia segítségével „hangosak” és láthatók lesznek – mutatott rá Tóth Erik.

A cikk folytatása ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában