Kapcsolatépítés

2023.02.28. 07:28

Újabb MSZP-közeli cégről derült ki, hogy kapott a guruló dollárokból

A Kapcsolat.hu-t még 2006-ban hozták létre az akkoriban Gyurcsány Ferenc által vezetett szocialisták a hálózatépítésük eszközeként, és mint kiderült, a céghez a választás idején gurultak a dollárbaloldal kampányához külföldről érkező pénzek is.

Bajnai Gordon a pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Kapcsolat.hu Kft. 2006-ban jött létre. Az ezen a néven futó internetes oldal az akkoriban divatos iWiW mintájára egyfajta baloldali közösségi portálként a Gyurcsány-időszak egyik pártinnovációja volt. Maga az akkori kormányfő is sokáig ezen a portálon blogolt. Gyurcsány pártból való távozása után, az elmúlt bő évtizedben ugyanakkor a Kapcsolat.hu a szocialistáknál maradt, változatlanul a Táncsics Mihály Alapítvány tulajdonában, csakúgy, mint a Kapcsolat.hu Kommunikációs és Szolgáltató Nonprofit Kft., amely a honlap üzemeltetője.

A cégjegyzésre jogosult személy, egyben a vállalkozás ügyvezető igazgatója dr. Simon Domokos Lajos, aki annak a Simon Dénes Ferencnek a testvére, aki a Horizont Handels und Industrie AG magyarországi képviselője. Korábban a Horizont tulajdonolta a Népszavát, a Szabad Földet, a Vasárnapi Híreket. Az Index egy írása szerint Simon Puch László bizalmasaként és üzlettársaként tűnt fel az említett cégben.

A cég most felbukkant a Nemzeti Információs Központ (NIK) által a parlament nemzetbiztonsági bizottsága számára készített második részjelentésben. A Kapcsolat.hu Nonprofit Kft. ugyanis egyaránt szerződött a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-cégcsoporttal, amely a dollárbaloldal egyik fő pénzelosztója volt, és valamelyik baloldali párttal (feltehetően az MSZP-vel) is. Ráadásul a Kapcsolat.hu mögött álló cég nemcsak pénzt kapott, de pénzt is utalt a DatAdat Professional Kft.-nek, néhány más vállalkozáshoz hasonlóan.

A teljes cikket itt olvashatja el

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában