Diplomácia

2022.01.18. 13:58

Áder János magyar érdekeltségű projekteket keresett fel Kenyában

Magyar érdekeltségű projekteket keresett fel Kenyában Áder János kedden. A magyar államfő többnapos hivatalos látogatáson tartózkodik a kelet-afrikai országban.

A magyar köztársasági elnök ellátogatott a Munkás Szent József Szakképzési Központba, amely Nairobi szegénynegyedében működik. A központ a Hungary Helps Program keretében közel 280 ezer dollár (88 millió forint) támogatást kapott. A szegénynegyedben lévő iskolában most 200-an tanulnak, többségében nehéz sorsú fiatalok kapnak szakképzést. Hamarosan 500-ra emelhetik a diákok létszámát. A központ a magyar adományt egy szakképzési szárny építésére és felszerelésére fordította.

Ezt követően az államfő és kísérete a Nemzeti Gerincsebészeti Kórházat kereste fel, amely egy magyar-szlovén együttműködés keretében orvosi műszereket kapott.

Magyarország kezdeményezésére, magyar-szlovén együttműködés keretében valósult meg az a program, amelyben három kenyai kórház, közöttük a Nemzeti Gerincsebészeti Központ orvosi műszerekhez és gyógyászati eszközökhöz jutott. A magyar fél 120 ezer dollár, a szlovén fél pedig 68 ezer dollár értékben járult hozzá a projekthez, melynek keretében hazai gyártású betegmonitorokat, vérelemző készülékeket, inkubátorokat, újszülött-melegítő és újjáélesztő asztalokat biztosítottak a kórházaknak. Az eszközöket 2021 elején adták át.

Az államfő meglátogatta azt a mintafarmot is, ahol a magyar fejlesztésű VízŐr nevű készítményt használják és forgalmazzák. A talajkondícionáló készítmény nagy segítség a helyi gazdáknak: segítségével akár megfeleződhet a zöldségek, gyümölcsök vízigénye, ráadásul a termésátlag is nő.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök (j3) és felesége, Herczegh Anita (b3) látogatást tesz a Hungary Helps magyar segélyprogram segítségével megújuló Munkás Szent József Plébánián és Szakképzési Központban Nairobi Kangemi városnegyedében 2022. január 18-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában