„Csupán néhány perc választott el a haláltól”

„Semmi közöm nem volt a 2006-os őszi tüntetésekhez, teljesen ártatlanul sérültem meg, ahogy mondani szokás, rosszkor voltam rossz helyen” – bocsátja előre a családjával ma is Békéscsabán élő Kis László, aki tizenöt éve tanárként dolgozott a fővárosban, ahol informatikát tanított felnőtteknek. A férfi 2006. október 23-án, hétfőn is a munkája miatt utazott vissza Budapestre, ahol brutális rendőri támadás érte.

„Háromnapos ünnep volt akkor, ezért úgy döntöttem, hogy nem vasárnap, hanem csak hétfőn este megyek vissza. A vonatom a Keleti pályaudvarra futott be, ahonnan valahogy el kellett jutnom az óbudai albérletembe. A hírekből tudtam, hogy baj van a fővárosban, de úgy gondoltam, majd kikerülöm azokat a városrészeket, ahol az összecsapások folynak” – emlékszik vissza a tizenöt éve történtekre a férfi, aki akkor 36 éves volt.

Ahogy leszállt a vonatról, egy tanítványa várta a pályaudvaron, ahol már-már háborús állapotokat uralkodtak.

Több vérző embert és rengeteg rendőrt láttak a környéken,

és mivel a Blaha Lujza tér irányából durrogásokat hallottak, úgy döntöttek, hogy a Rottenbiller utcán indulnak el, és megpróbálják kikerülni az összecsapások helyszíneit. A tömegközlekedést nem vehették igénybe, mert semmi nem közlekedett. Gyalogszerrel próbáltak keresztülvágni a VII. kerületen, és egészen a Dob utca és az Akácfa utca kereszteződéséig jutottak, ahol a támadás érte őket. Kis Lászlónak nem sok emléke maradt a történtekről, de abban biztos, hogy ott nem voltak tüntetők nagy tömegben. Csak néhány rohangáló és kiabáló emberre emlékszik, és arra, hogy

egyszer csak megjelent egy rendőrosztag, és az egyenruhások lövöldözni kezdtek az emberekre. Kis Lászlót fejbe találták, és a kísérőjét is meglőtték, de ő nem szenvedett súlyos sérüléseket.

Minden tiszta vér volt

„Mivel én összeestem, a tanítványom nem futott el, hanem próbált a segítségemre lenni.

Ez lett a veszte, mert a rendőrök összevissza verték.

Az volt a szerencsénk, főképp az enyém, hogy a környéken mentők járőröztek, akik megtaláltak bennünket. Engem elvittek a helyszínről, és beszállítottak az Amerikai úti idegklinikára.

Ekkor már rendkívül rossz állapotban voltam, a ruhám csurom vér volt, utólag azt mondták, ha tíz perccel később jön a mentő, talán nem élem túl. Csupán néhány perc választhatott el a haláltól”

– mondta a Magyar Nemzetnek a békéscsabai férfi, akit még a kórházban is meg akartak bilincselni a rendőrök, de ehhez a főorvos nem járult hozzá. Valószínűleg ezzel menekült meg a rendőrségi eljárástól.

A következő emléke az, hogy rázzák és ébresztik a kórházban. Amikor valamennyire magához tért, mindenfelől csövek lógtak ki belőle, és a két oldalán műszerek voltak mellette. Kérdezgették, de a cső miatt semmiképp nem tudott válaszolni, így hagyták, hogy újra elaludjon. Amikor ismét felébredt, már nem volt benne cső. Ekkor újra kérdezgették, de nem tudott válaszolni, viszont ekkor már nem a cső miatt, hanem azért, mert ellőtték a beszédközpontját a halánték- és homloklebeny között. Ráadásul nemcsak beszélni nem tudott, de minden számot elfelejtett. Nem tudta sem a házszámukat, sem a PIN-kódokat, ahogy ő fogalmaz: „a számokat is kilőtték belőle”.

Kis László gyógyulása és felépülése rendkívül hosszadalmas volt, hiszen újra meg kellett tanulnia beszélni. A felesége Békéscsabáról járt fel hozzá, de sokat köszönhet a budapesti nagynénjének is, akivel szintén gyakorolták a számokat és a beszédet. Az alapoknál kellett kezdeniük, először még olyan egyszerű feladatokat kellett megoldania, hogy mennyi 2+2.

Újratanult beszélni

„Két hétig voltam az intenzíven, utána elvittek egy másik osztályra, ahol szintén körülbelül ennyi időt voltam. Nagyon rendesek voltak hozzám, folyamatosan vizsgáltak és ellenőriztek, sokat köszönhetek a kórház személyzetének” – hangsúlyozza.

Több mint egy hónap után Kis Lászlót hazavitték mentővel a kórházból, de a kálváriája ekkor még nem ért véget.

Azon a helyen ugyanis, ahol bement a gumilövedék, egy nagy lyuk volt a koponyáján, amit csak bőr fedett el. Kapott ugyan egy védősisakot, de mivel a koponyaűri nyomás nem volt rendben a fejében, nagy fájdalmai voltak. Emellett zsibbadás is kínozta, továbbá sokat hányt, és nem is tudott enni. Nem tudott figyelni és koncentrálni, nem érzett szagokat és ízeket. Ezektől a problémáktól csak akkor szabadult meg, amikor később, 2007 márciusában egy újabb operáció során, műcsonttal pótolták a hiányzó csontdarabot.

Miközben folyt Kis László rehabilitációja, az ismerősei a figyelmébe ajánlották Pflanzner László ügyvédet, akinek a segítségével kártérítési pert indítottak, amit meg is nyertek. Az összeg egy részét már 2010 tavasza előtt kifizették neki, a maradékot már az Orbán-kormány idején kapta meg.

S hogy mi lett a 2006-os megpróbáltatások hozadéka? A legtöbb problémája elmúlt, egy dolog viszont megmaradt:

kötött szöveget a mai napig nem tud hangosan olvasni, olyan, mintha diszlexiás lenne. Sokáig rémálmok gyötörték, mindig háborúzott az álmaiban, de jó ideje jellemzően nyugodtan alszik.

„Ha igazságtalanságot, verekedést vagy rendőri erőszakot látok, az nagyon felkavar. Sőt az egyenruhások látványa is rosszul érint, más kérdés, hogy a munkahelyemen gyakran találkozom velük. Mivel egy speciális leány gyermekotthonban dolgozom nevelőként, gyakran járnak hozzánk a rendőrök, és nekem hivatalból, minden esetben ott kell lennem” – meséli a férfi. S nem felejti el azt sem, hogy az ellene elkövetett rendőri erőszak miatt kettétört a karrierje is. Informatika szakra járt levelezőn, és a harmadik év elején abba kellett hagynia a tanulmányait, amit soha nem tudott befejezni. Egy dolgot köszönhet 2006-nak: Pflanzner László ügyvéd barátságát.

Gyurcsány az ország szégyene

A brutális 2006-os rendőri akció miatt Kis László elvesztette a politikába vetett bizalmát is. Noha később maga is belekóstolt a politikába, ma már csak a családjának és a munkájának él, utóbbit annak ellenére is nagyon szereti, hogy anyagilag nem jövedelmező. Van ezért mellékállása is, hogy a családjával minél könnyebben éljenek. „A munkahelyem mellett most éppen angolt tanítok. A felépülésem után ugyanis öt évig Angliában dolgoztam, és szerencsére a sérülésem ellenére ragadt rám a nyelv. Maradtam volna még, mert jól kerestem, de a feleségem azt mondta, hogy elég volt, és akkor is jöjjek haza, ha nehezebben fogunk élni anyagilag” – jegyzi meg.

Kis László ennyi év elteltével már régen túltette magát a 2006-os szörnyű eseményeken, az egészségét is jórészt visszanyerte.

Nehezen éli meg ugyanakkor, hogy az az ember, aki a brutális rendőri erőszak idején hatalmon volt, ma is része a közéletnek.

Szavai szerint Gyurcsány Ferencnek nem az Országgyűlésben lenne a helye, hanem valahol egészen máshol. Azon is nagyon csodálkozik, hogy a baloldali politikus 2010 után nem került az igazságszolgáltatás elé. Az pedig egészen felháborítja, hogy Gyurcsány tizenöt évvel a rendőri terror után, újra a csúcs felé tör, és majdnem miniszterelnök-jelölt lett a felesége. Ez szerinte Magyarország, de főleg a baloldal hatalmas szégyene.

Borítókép: Kis László