Dunai hajóbaleset

2019.12.16. 13:01

Ismét letartóztatták az ukrán hajóskapitányt

A VI-VII. kerületi ügyészség november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt az ukrán hajóskapitány ellen – idézte fel Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Az ügyészség azért indítványozta ismét a vádlott letartóztatását, mert álláspontja szerint a szökés határozott veszélye miatt és más okból is a legsúlyosabb kényszerintézkedésre van szükség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádiratban szereplő indítvány alapján – osztva az ügyészségi álláspontot – hétfőn elrendelte a letartóztatást. A végzés nem végleges – írta a főügyész.

Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

A bíróság hétfő délután arról tájékoztatott hogy a letartóztatási végzés rögzíti: a vádlottnak Magyarországon semmilyen egzisztenciális kötöttsége nincs, ukrán állampolgár, Ukrajna pedig nem adja ki más államnak saját állampolgárát az európai kiadatási egyezményhez fűzött fenntartás alapján.

A bíróság szerint a szökés és az Ukrajnában elrejtőzés lehetőségét erősíti, hogy a vádlott munkáltatója biztosíthatná a vádlott megélhetését az ukrajnai címére folyósított járandóság formájában.

Bár az ügyben már vádat emeltek és a bizonyítékok rendelkezésre állnak, a bíróság szerint a kapitány esetében fennáll a veszélye annak, hogy a büntetőeljárásban kihallgatni tervezett tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítási eljárást.

A kapitány bűnügyi felügyeletét eddig a mozgását nyomon követő technikai eszköz biztosította,

„amelynek egy esetleges erőszakos módon történő eltávolítása a sikeres szökést Ukrajna felé nem akadályozná meg, elfogására kevés idő állna rendelkezésre”

- írta közleményében a bíróság. Hozzátették: az összebeszélés lehetőségét, illetve a tanúk befolyásolását sem zárja ki a bűnügyi felügyelet, a kapitány kapcsolattartása a büntetés-végrehajtási intézet keretein belül hatékonyabban ellenőrizhető.

A szállodahajó ukrán hajóskapitánya nem először kerül letartóztatásba a történtekkel összefüggésben. A kapitányt június 1-jén letartóztatták, a bíróság azonban lehetővé tette, hogy 15 millió forint óvadék ellenében Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön nyomkövető eszköz alkalmazásával. A legfőbb ügyész a Kúriához fordult, és a legfelsőbb bírói fórum kimondta: törvénysértő volt az óvadék engedélyezése.

Július 31-én – miután a férfit segítségnyújtás 35 rendbeli elmulasztásával is meggyanúsították – a bíróság ismét elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását.

November 18-án a Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy jogerősen elrendelték a kapitány bűnügyi felügyeletét, miután a másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta azt az elsőfokú végzést, amelyben a Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását és kényszerintézkedésként – nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával – bűnügyi felügyeletét rendelte el. A gyanúsított a számára kijelölt lakást engedély nélkül nem hagyhatta el.

Az ügyészség még novemberben emelt vádat a hajóskapitány ellen, aki álláspontjuk szerint nem figyelt kellőképpen, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így nem észlelte az előtte haladó hajót, nem tartotta meg a biztonságos távolságot, továbbá nem adta le az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést.

A kapitány magatartása okozta az ügyészség szerint, hogy az általa vezetett szállodahajó nekiütközött a Hableány sétahajó hátsó részének, beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó harmincöt ember a vízbe került.

A vádhatóság azt is felrója a kapitánynak, hogy nem tett eleget az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének,

pedig a megfelelő képzéseken és gyakorlatokon részt vett, áprilisban és májusban több mentési gyakorlatot le is vezetett.

A vád szerinti bűncselekmények miatt – a halmazati szabályokra figyelemmel – kettőtől tizenegy évig tartó szabadságvesztés szabható ki. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre az ukrán kapitányt, és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában