bűnügy

2019.07.15. 19:18

Letartóztattak egy férfit a Krétán meggyilkolt amerikai tudós ügyében

A hétfőn letartóztatott 27 éves férfi egyike volt annak a tíz embernek, akiket a hétvégén kihallgattak a Kréta szigetén meggyilkolt Suzanne Eaton ügyében.

A 60 éves molekuláris biológus holttestét múlt hétfőn este találták meg egy ember alkotta alagútrendszerben, Hanía tengerparti város kikötője közelében, mintegy 10 kilométerre attól a helytől, ahol utoljára látták július 2-án. A tudós egy konferenciára érkezett a népszerű üdülőszigetre.

Holttestére két helyi lakos bukkant, akik a második világháborúban a Krétát megszálló nácik által használt bunkert akarták felfedezni. A The Greek Reporter szerint a nő testét zsákvászonba csavarva találták, ebből már arra következtettek a görög hatóságok, hogy gyilkosság történt.

A boncolás során megállapították, hogy Eatont megfojtották, de más traumára utaló nyomot nem találtak.

Suzanne Eaton hosszú évek óta Németországban élt, a drezdai Max Planck Molekuláris Sejtbiológiai és Genetikai Intézetben vezetett egy kutatócsoportot, muslicákon tanulmányozták a sejtek egymás közti kommunikációját. Az intézet közleménye szerint Eaton szakterülete egyik vezető kutatója volt, megszállott futó és feketeöves taekwondós.

Athénból gyilkossági szakértők utaztak Krétára, hogy a nyomozást vezessék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában