A NATO-tagsággal mindig egyetértettek nálunk a fősodorbeli politikai erők

Rendkívüli és egyedülálló ügynek nevezte Magyarország NATO-tagságát egy keddi budapesti könyvbemutatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, azt hangsúlyozva:

a fősodorbeli politikai erők között évtizedes és „mélységig hatoló” az egyetértés arról, hogy részt kell vennünk a szervezetben.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) által kiadott, Brüsszelből jelentve – Titkos NATO jelentések az átalakuló Kelet-Európáról, 1988-1991 című, Kecskés D. Gusztáv által szerkesztett dokumentumkötetet hiánypótlónak nevezte az államtitkár.

Sztáray Péter hangsúlyozta: a kötet remekül mutatja be a brüsszeli szakértők reményét, óvatosságát és a stratégiai átalakulás okozta félelmeit az 1980 évek végén Közép- és Kelet-Európában beindult folyamatokkal kapcsolatban, utóbbi kapcsán azt említve meg: nagyjából 1994-95-re a NATO végrehajtotta az új helyzet igényelte átalakulást.

Megjegyezte, a nyolc, fél-fél éves időszakot értékelő elemzésből jól kirajzolódik a kép arról,

miként próbálnak kevés, jórészt közvetett információból a sötétben tapogatózva képet alkotni a nyugati elemzők a történésekről és azok mozgatórugóiról, 1989 nyarára jutva arra a felismerésre, hogy a Szovjetunió felbomlása és egy többpártrendszert létrehozó átalakulás zajlik a térségben.

A kötetből, mondta, az is látszik, hogy páni félelem élt azzal kapcsolatban, „hogyan bújnak elő a negyven évig hibernált nemzetiségi problémák” a térségben.

Hozzátette: noha az átalakulás éllovasainak tartottak bennünket,

a dokumentumokból „kicsit az is érzékelhető, hogy Magyarországgal szemben van egy hagyományos gyanakvás”, hogy a kormány „soviniszta, nacionalizmustól túlfűtött” irányba vinné el a külpolitikát, és ez annak ellenére élt, hogy a kormányzat lépései ezzel szöges ellentétben álltak.

M. Kiss Sándor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyettese egyebek mellett arról beszélt, fontos volt a szervezet részvétele a térség átalakulásában, ugyanakkor az új kormányok „időnként NATO-ellenszélben dolgoztak”, míg Valki László, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusa az elemzések szerzőinek „színjózan gondolkodását” emelte ki.

Hangsúlyozta: a NATO-szakértői a stabilitást és a folyamatosságot tartották az átalakulás fő elemeinek, mondván, ha ezek megszűnnek, megfeneklik az egész folyamat, ahogyan ez 1991 nyarának végén, a moszkvai puccs idején fenyegetett.

Ennek a gondolkodásnak elemeként említette, hogy a NATO-nak immáron nem agresszióval, hanem a destabilizációval szemben kell tevékenykednie, ezért az is előfordult, hogy a szakértők a folyamatok lassítását javasolták.