Megbélyegzetten - Vajai Máté kulákember kálváriája

A XX. sz. derekán, meg még azután két-három évtizeddel sem tanultunk az iskolában szinte semmit a háború utáni időkről, a kulák-üldözésről. Valóban, kell időt hagyni, hogy letisztuljon a múlt. De mégis vannak tények, amelyeket az idő múlása sem tud megváltoztatni. Sőt! Ami megtörtént, az megtörtént.

A XX. sz. háború utáni időszakának igaz feltárása (jórészt) még hátravan. E gondolat akkor lett még fontosabb számomra, amikor a Veszprém Megyei Levéltárban kutatva nem találtam konkrét anyagot néhai nagyapám, Vajai Máté büntetőpereiből A főlajstrom szerint 1946-50 között mindössze 11 darab ügyirat található. Az "összeíró könyvben" szerepel adott számon Vajai Máté neve, de a doboz üres. Ugyancsak szerepel a halimbaiak közül 1950-es évek elejéről több Szarka család és Mohos Rezsőné irata.

Tehát szinte nincsen kutatható anyag, de van még emberi emlékezet, amely egyenértékű a dokumentumokkal. A sok meghurcolt közül ismerjük meg dióhéjban egy család kálváriáját. „Vajay Máté kisbirtokos.(1886. Halimba.) Tényleges katonai szolgálatra a 9-es huszárokhoz vonult be 1907-ben. A világháború alatt 1914. aug-tól az összeomlásig a 11 lovas tüzérezred és a 44/15 lovas ezred kötelékében volt a különböző harctereken.

Részt vett a Przemysl, Lublin, Szokol stb. körüli harcokban, majd az isonzói, piavei, montegrappai, montesantói stb. csatákban. Az összeomláskor olasz hadifogságba esett, ahonnan 1919 októberében került haza. Kitüntetései: Br. K. cs. K., és egy Dicsérő oklevél a legfelsőbb hadvezetéségtől.” Írja Felszeghy Ferenc által szerkesztett „A magyar tüzér” c. könyv 1939-ben a később kulákká nyilvánított, többször börtönbe zárt Vajai Mátéról. (K. cs. K. = Károly Csapat Kereszt) Azidőben 3 kerek évet sorkatonáskodtak a fiatalok, majd, mint látható, még 5 évet katonasággal, ill. hadifogsággal töltött V. Máté, mint sok kortársa e hazában.

A nagygazdákra, a prosperáló középparaszttokra, (zsírosparaszt) használták az orosz eredetű jövevényszót, a kulák kifejezést. A háború előtti jómódú, köztiszteletben álló, jól adózókból, az ún. virilistákból kerültek ki az üldözöttek, tönkretettek. 1945 után a nagygazda társadalmi megbecsülése érezhetően csökkent. Mennél inkább előtérbe kerültek az előzően elnyomott cselédek, kisparasztok, gyári munkások, annál inkább perifériára szorultak a jól képzett, jól gazdálkodók, a kulákok a kommunizmus hatalomra jutásával. A falusi élet hierarchiája a visszájára fordult.

Az önkormányzatok(?) vezetéséből már 1945-től kiszorultak a falu legnagyobb adófizetői. A földreform alkalmával földjük is veszélybe került, amikor a nagybirtokokat, egyházi birtokokat kisajátították. "A földreform célja a feudális reakció megsemmisítése" – hangsúlyozta a párt vezetősége. A kulákok elleni harc már nem csak pártfeladat lesz, hanem minden ember kötelezettsége, fogalmazta meg Rákosi Mátyás.

Az 1950/51-es összeírás a kulákokat az alábbiak szerint csoportosítja:

Földet művelő kulákok, ipari-kulákok (malmos, kocsmáros, vállalkozó, kisüzem- vagy géptulajdonos pl. cséplőgép), kupec-kulák (kereskedő), politikai kulák (pl.: papok, bankigazgató, tanár (egyetemi), volt csendőr)

A listázás során kuláknak tekintették azokat a parasztokat, akiknek 25 katasztrális holdat meghaladó földjük volt. Már 1948-tól folyamatosan emelték az adókat a parasztsággal szemben, és egyre több gabonát kellett leadniuk. A beszolgáltatási, begyűjtési rendeletekben foglaltak is egyre szigorodtak és diszkriminatív módon. Minél több hold, annál nagyobb beadási kötelezettség. Ezen túlmenően 1948-tól zsírt, 1949-től hízott sertést, 1951-től baromfi, tojás és tejbeadás mellett külön sertés- és borbeadást is előírtak.

A kulákság zaklatása, megalázása mindennapos azidőben. Egzisztenciálisan, lelkileg, fizikailag törték meg az embereket. Az államhatalom képviselői kiépítették a feljelentő-hálózatot. Az erős hatalmi kényszer miatt nem volt ritka, hogy barátok, felnőtt testvérek, jószomszédok kerültek szembe egymással. A "bűnökért" aránytalanul nagy büntetés, megtorlás járt. A legkisebb "vétségért", - ami oly bagatell, hogy pl. szemetes az udvar, kifolyik a trágyalé, nincs kész az aratás, betakarítás „időre” - hónapokig, vagy évekig tartó börtön vagy irreálisan nagy pénzbüntetés járt.

Nem volt ritka a (kín)vallatás (pl: nyelvébe áramot vezettek), a kulákember megverése sem a kihallgatás során. Vajai Máté is a sorozatos pénzbüntetések mellett többször megjárta a börtönt, de még felesége, a zalaszegvári származású Horváth Ilona (1895-1954) is. Rendszeres, kemény házkutatások sorozatának voltak kitéve az ÁVO, s utóda az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) részéről. Pl: a szekrényekből mindent kiszórtak, megtaposták a sáros csizmájukkal a ruhaneműket, de még a szentképeket is.

Később a házukat az állam által betelepített idegenek lakták, míg ők egy szobában zsúfolhatták össze holmijaikat. V. Máté és felesége börtönben, egyik fiúk V. Márton (1924), aki leventeként francia hadifogságban is szenvedett, most a padragi szénbánya igen vizes munkahelyén dolgozott, a legényszállón lakott. A fiatalabb fiú V. László, mint kulák, osztályidegen 27 hónapot töltött munkaszolgálatosként Szolnokon, Verpeléten.

Később idegösszeroppanással kórházba került, mert ott tudta meg, hogy mindkét szülőjét elvitte a hatalom. Ezt a fiatal lélek másként nem bírta feldolgozni. A két lány (Teréz 1922, és Ilonka 1928), már férjhez ment, őket külön nem zaklatták. A tulajdonosok felőrlődtek a hatalommal való viaskodásban. V. Máté és neje 1951. június 6-án „ajánlotta fel az állam részére ellenszolgáltatás nélkül” 63 kat. hold 050 öl földjét, erdejét. Mások is így cselekedtek az egész országban.

Vajai Máténé, ha megjelent az ÁVH elájult a félelemtől, szervezetét, szívét igen megviselte a zaklatás. 1954 októberében 59 évesen a szívelégtelenségben hunyt el, áldozataként az üldöztetésnek. A 68 évesen megözvegyült V. Máté változó kedélyű emberré vált, akit akkor,- bár szenvedtek gyermekei is – mégis igen nehezen értettek meg. V. Máté ’53-tól, 67 évesen elszegődött éjjeliőrnek a halimbai bauxitbányához, hogy tudjanak valamiből élni, mert addig Márton fizetéséből tengődtek.

Laci, a volt munkaszolgálatos, az a kisfiú, aki a kép bal oldalán az apja, s anyja térdének támaszkodik.
Márton, világos öltönyben áll a kép jobb oldalán.

77 éves koráig dolgozott a bányánál, míg 10 éves munkaviszonnyal nyugdíjba mehetett. A munkahelyén is, még Rákosi tömeghipnózisának köszönhetően sokat ugratták a fiatalok a „vén kulákot”. Egy ízben lovat is vittek a volt huszárnak, az öreg kuláknak, meg tudja-e ülni. Elámultak, ahogy felpattant a lóra, s nyereg nélkül is megülte majd 70 évesen. Kitűnően értett az állattenyésztéshez, a lovakhoz különösen. A történelem paradoxona, hogy a „rendszer ellenségére” bízták a nép vagyonának őrzését. Lopás nem történt éjjeliőrködése idején.

Nemcsak őt viselte meg a Rákosi-korszak, sok volt jógazda, megőrült, idegileg tönkrement, zárkózottá vált. A családok szétszakadtak, keserűség lett úrrá az életükön. A kulákról, mint ellenségről kialakított kép igen jól sikerült. A '80-as évek elején olyan múltidézés tanúja volt e sorok írója, ahol sistergő gyűlölettel beszéltek más falu kulákjairól, a vérszívókról. Szinte szó szerint idézték a Rákosi-éra kulákságot becsmérlő kifejezéseit. Fájdalmas volt hallani De akkor őket még félretájékoztatták. Már bőven itt az ideje a tisztánlátásnak ezügyben is

M. Mester Katalin