Adventre hangolódva

Sokszor a civilizált világ kisajátítja magának az év legszebb napjait. Az árusokra, a nagy ajándékok vásárlásának periódusára gondolok. Pedig jelképes meglepetéseknek is lehetne örülni: egy-egy könyvnek vagy apróbb népművészeti tárgynak.

Nagyapám, aki evangélikus lelkész volt, veretet tudott adni adventnek. Az ő biblikussága meghatározó volt mindannyiunk számára.

Édesanyám, ahogy készült napról napra az ünnepre, az példamutató volt. Kitakarította a lakást, finomabbnál finomabb ételeket főzött, süteményeket sütött, ugyanakkor maradt még ideje a belső nyugalom megteremtésére is: Istent dicsérni, a Bibliát olvasni.

Mi különösen szerencsés helyzetben voltunk: édesapám református lelkészi diplomával rendelkezett, édesanyám evangélikus pap lánya volt. Soha sem felejtem el azokat a gyertyafényes vasárnapokat, amikor az ige mellett csendesedett el a család. Felváltva olvastak fel nekünk az adventi vasárnapokon más-más csodát a Bibliából. Meghitt volt nálunk a várakozás ideje.

A nehezebb években, amikor édesanyám már nem kántorizálhatott az evangélikus templomban, zsoltárokat énekeltünk a terített asztal mellett. A várakozás ettől vált igazán reményteljessé, gazdaggá. Így készültünk fel a karácsonyra.

Nálunk a játéknak, az adventtel kapcsolatos fogalmak meghatározásának is külön jelentősége volt: így mértük össze tudásunkat. Vártuk mi is a karácsonyt, de ez az időszak más volt, mint az év többi hétköznapja. Hazajöttünk az iskolából, leraktuk a táskánkat és kérdeztük édesanyánktól, hogy miben segíthetünk. A felnőttkor közeledtével is volt jó szavunk egymáshoz, így édesanyánk boldog volt.

Szüleink nélkül már más az adventi készülődés, de próbáljuk egymásnak felejthetetlenné tenni a várakozás napjait.

Jézus eljövetele nem marad el, csak várni kell még rá: Isten tudja, hogy meddig.

Csapó Attila, Pápa