Iskolai oktatás a 25. órában

Örülök, hogy egy hozzáértő szakember mondta el azt, amit már régóta magamban hordok, mardos és nem hagy nyugodni. Teljesen egyetértek vele! Vártam, hogy aktív kollégáim is megszólalnak legalább egy vélemény erejéig, de hiába. Az okát ők tudják.

A magyar oktatásügy elfogadhatatlan. Felesleges, soha nem használt, logikátlanul összeválogatott tananyagot erőltetnek a gyerekekre. Örömtelen, ideges a tanulás–tanítás folyamata. Miért? Mert hozzá nem értők, soha katedrán nem állók (tisztelet a kivételnek) kezébe adják a jövő nemzedékét, az ő oktatásukat. A gyerekek szorongnak, a nevelők leterheltek, feladták, mert lehetetlen tisztességesen a sok felhalmozott, felesleges ismeretanyagot megtanítani. Miért? Mert nincs idő gyakorlásra, a bevésésre, rohanni kell. A nevelésről nem is beszélve. Ki a felelős?

Hol van ma már az öröm és élmény a magyar oktatási rendszerben? – kérdezi Vekerdy Tamás pszichológus. Fotó: Nagy Lajos

Mi is az általános iskola célja? Az alapismeretek megtanítása. Alaposan, hogy az írás, olvasás és számolás eszközzé váljon. A 25. órában vagyunk, hogy megmentsük az oktatásügyet! Nem kell a hatosztályos alsó tagozat. Pazarlás lenne az idő miatt. Késve jutnának ki a gyerekek az életbe. Szűrjék meg az embertelenül sok tan-anyagot. Ne akarjunk kicsi tudósokat képezni. Az a felsőbb iskolák feladata. Redukálják az ismereteket az optimálisra a maximálisról. Írjanak gyermekközeli tankönyveket, amelyeket megértenek a tanulók. Legyen a tanulás öröm a befogadók és az átadók részére egyaránt. A kevesebb sokszor több.

A gyerekeket pszichiátriára hordják, mert nem szeretnek iskolába járni. Erejük felett kell teljesíteni. A megvetetett tankönyvek, munkafüzetek felét nem is használják. Ezt a szülők pénztárcája sínyli meg. A jelen iskola emberidegen. Délután négyig gyötrik a nevelőket, tanulókat. Mikor pihenjenek? Miért kell azt kidobni, ami régen bevált? Mikor készülnek fel a nevelők?

Freud: „...öröm nélkül nincs hatékony tanulás." Ő tudta. Most kinek van kedve örülni, ha szorong, elvesztette a hitét, a munkát szélmalomharcnak érzi?

Már az óvodában tanítanak. Minek? Hogy elvegyék az iskola előtti kor nyugalmát, szépségét? Az óvodában játsszon a gyermek. Tegye, ami neki tetszik, felügyelet mellett. Ne tanuljon mást, mint viselkedni, késsel-villával enni, felöltözködni, szépen beszélni stb. Tíz gyerek közül kilenc nem szeret iskolába járni. Ebben a mai formában én sem szeretnék. Ez embertelen! A nevelésre, a becsületes, viselkedni tudóvá, szeretetteljes és felelősségtudatra nevelésre nincs idő.

Mi, nyugdíjasok felszisszenünk a káosz láttán, a végtelen pazarlás miatt: az idő múlásán, a rengeteg felesleges ismeretanyag, a nehezen kezelhető témák, a reményvesztett pedagógusok miatt. A gazdaságosság érdekében, nevében kötelezik a nevelőket, hogy ne állandó munkahelyükön mélyedjenek el a nevelés-oktatás gyönyörű művészetében. Naponta két-három helyen (!) más-más településen óraadókká „fokozzák le" őket. Hol a nyugalom az alkotáshoz? Megéri a kapkodás? Igen annak, aki sohasem nézett a tudásra éhes gyermekszemekbe, nem érezte a serkenő tudás mozzanatait, az eszmélés csodálatos gyönyörűségét. A modern oktatás címszó alatt a gyerekeket programozni akarják, mint a robotokat. A legfontosabb, az ember nem számít, elvész.

Miért kell olyan embernek a pedagóguspályán lennie, akinek nincs hivatástudata? Aki nem érzi magáénak az iskolát? Tisztelet a kivételnek! A tanfelszerelést gyakorló pedagógusok állítsák össze. Csupán azt, amit használnak is. Ne a kereskedelem! Nagyon fontos, amit Vekerdy Tamás hangsúlyoz: „az arra legalkalmasabb emberek váljanak tanárrá, eredményes tanárrá képezzék őket, minden gyerek a lehető legjobb szintű oktatást kapja".

Bízom abban, hogy az olyan emberek, mint Vekerdy Tamás, Pokorni Zoltán és mások, még tehetnek valamit a lezüllesztett, lélektelen oktatás ellen. Helyreállítják az elsajátítható, értelmesen összeállított ismeretanyagot, a nyugalmat a tanításhoz, visszaállítják a tanítás becsületét. Sokszor hozzáfogtak az oktatásügy reformjához, de az egyre jobban eltávolodott az embertől. Ne pártérdekek alapján, hanem a haza, a jövő, a folyamatosság jegyében módosítsanak. Elmélyült munka kell a tanításhoz, alapos felkészülés a nevelők részéről, mert most agyongyötörtek, túlterheltek, örömtelenek. Délután 4-ig dolgoznak, az nyolc óra, és mikor készülnek fel a négy-öt-hat órájukra? Éjjel, a családjuk, az egészségük rovására.

Az illetékesek érezzék végre a felelősséget. A tanítás egész életre szól, az ember fontos, nem a gazdaságosság. Adják vissza a tanítás–tanulás méltóságát, szépségét. Legyen fontos a nevelés is, mert kellenek a becsületes, őszinte, felelősségtudatos emberek. Ugye mindenki egyetért ebben? A jövő ezen múlik. Kell a tehetséggondozás, de gondolni kell a törvényekre, a szakmunkások képzésére is.

Vekerdy Tamásnak és Pokorni Zoltánnak kívánom, hogy a harcuk sikeres legyen, hogy érthető „fizikakönyvek", optimális ismeretanyag és elhivatott pedagógusok kerüljenek az iskolákba. Senki se gazdagodjék meg a felesleges tanszerektől. Én nyugdíjasként kívánok nekik erőt, kitartást és egészséget, hogy elérjék nemes céljukat.

Egy aggódó–reménykedő nyugdíjas pedagógus:

Dora Józsefné

Nemesgörzsöny