Falunap egy eltűnt településen

Bakonyi Lajosék öreg  körtefája alatt gyülekeztek az iharkútiak. Fotó: Csekéné Bakonyi Ildikó

Már több mint négy évtizede, hogy az alig száz lakosú, német ajkú település sorsa megpecsételődött, mikor kiderült, hogy bauxitmező húzódik a falu alatt. A kitermelés elején a lakók még abban reménykedtek, hogy jobb élet vár rájuk, munkát kapnak. De hamar kiderült, hogy a mindent ellepő vörös porral, zajjal nem lehet együtt élni. Az összetartó, családias kis település lakóit kitelepítették, temetőben nyugvó őseiket kihantolták, házaikat ledózerolták.

A táj krátersebei azóta már begyógyultak. Az iharkútiak lelkén ejtett seb azonban talán sohasem. Az a helyzet, hogy a szülőföldet nem lehet kitörölni az emlékekből.

Bakonyi Lajos főerdész és a 2003-ban megalakult Iharkúti Hagyományőrző Egyesület hívta először közös emlékezésre az elszármazottakat. A következő években már emlékpark fogadta az egykori falubelieket. Azóta egyre bővül az emlékhely. A két kereszt mellé most egy újabb emlékművet állítottak, Rudi Péter plébános szentelte fel. 2004-ben Németbánya temetőjében, ahol kihantolt őseik végső nyugvóhelyet leltek, emlékművet avattak a háborús áldozatok és kitelepítettek tiszteletére. 2006-ban még címere is lett a nem létező településnek. A legmeghatóbb az volt, amikor a gémeskút mellé felállított harangtoronyban először szólalt meg az elveszettnek hitt, de megtalált lélekharang. Mintegy kétszázan könnyezték meg a torokszorító eseményt. Azóta könyvek is őrzik az iharkútiak múltját. A faluhoz sok szállal kötődő dr. Tölgyesi József szerkesztésében, megjelent a tízkötetesre tervezett sorozat első három darabja.

– Őseink büszkék lennének ránk, ha látnák, mennyire tiszteletben tartjuk és ápoljuk emléküket. A szülőföld iránti vonzalom vezetett minket arra, hogy emléket állítsunk Iharkútnak, lakóinak és mindenkinek, akiknek Iharkút a szívében él – nyitotta meg Bakonyi Lajos egyesületi elnök a zászlók felvonása után a találkozót.

Takács Szabolcs, a Veszprém megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja nem először vesz részt az iharkúti falunapokon. A szomszédos Bakonyjákó korábbi polgármestereként is segítette már az egyesület munkáját. Példamutatónak nevezte azt az összetartozást, amellyel az iharkútiak – minden nehézség ellenére – hűek maradtak egymáshoz és a szülőföldhöz.

Takács Szabolcs kormánymegbízott köszöntőjét mondja. Balra Bakonyi Lajos, jobbra Süveges György és Hellerné Heszler Erzsébet programvezető. Fotó: Csekéné Bakonyi Ildikó

Az emlékparkban tartott megemlékezést Tölgyesi József zárta. Reményét fejezte ki, hogy a 10. találkozón ismét megölelhetik egymást az egykori falubéliek. És hogy lesznek utódok, akik a zászlót és a hagyományokat tovább viszik.

Bakonyi Lajos elmondta az Út az erdőbe című versét, majd megszólalt a harang a közelmúltban eltávozottakért. Felhangzott a Szózat, majd levonták a zászlókat.

Az ízletes pörköltet már a farkasgyepűi faluházban fogyasztották el az ünneplők. Csőbör Károly polgármester már másodízben adott otthont az egykor otthontalanná vált iharkútiaknak.

Az Árpád-kortól lakott volt

Iharkút már az Árpád-korban lakott hely volt, a török időkben pusztává vált. Újratelepítését az Esterházy család kezdeményezte, akik svábokat hívtak a Bakonyba. A második világháború után a németajkúakat kitelepítették, a maradék lakosságot pedig a környékbeli iparvárosok szívták el. A község alatt található bauxit kitermelését 1979-ben kezdték meg. A falu épületeit lebontották, hatalmas külszíni bauxitbányává vált a terület. Iharkút maradék lakosságát a közeli falvakba, városokba telepítették. A falu temetőjét is átvitték. Az el-ső hazai dinoszauruszmaradványokat az itteni külszíni fejtésekben találták.