Szakmunkások - a képzés alkonya

Most a szakképzés átalakítása borzolja a kedélyeket. A gyakorlati oktatás súlyának növelése ugyan üdvözölhető, ám a szakképző iskolákban tanítók többsége szerint a közismereti tárgyak óraszámának ilyen mértékű csökkentése tragédiába torkollik. Azok a tanulók, akik - minden tisztelet az általános iskoláknak - a nyolcadik osztály végére sem sajátították el az alapkészségeket, csupán tovább növelik az értően olvasni, helyesen írni, vagy számolni nem tudó, potenciális analfabéták számát.

- Hova vezet ez? - kérdezik a pedagógusok, akik egész órán egy tízmondatos vázlatot nem képesek lediktálni, pedig foggal-körömmel védik a mundér becsületét. Annyi bizonyos, hogy nem így lehet visszaadni a kormány szlogenjeként megfogalmazott kétkezi munka becsületét. Hiszen az unióban is kirívó alacsony foglalkoztatási adatok mögött éppen az alapkészségek hiánya húzódik meg. A gondokat tehát ezek fejlesztésével lehetne megoldani, ám ma éppen ennek ellenkezője történik. A folyton változó piac, a technika fejlődése nem kedvez az írástudatlan szakmunkásoknak, akiknek „el kell adniuk magukat”, ha itthon nem, akkor Európában.

Az értő olvasás, írás és számolás képességének hiánya csak a munkanélküliséghez vezethet. A tizenöt évesen munkába álló, kiválóan képzett, naprakész, szolgáltatóként, vagy üzemi munkásként is kommunikálni tudó, értelmes, munka közben a kuncsafttal elbeszélgető „szakik” alakja fantazmagória csupán. A magyar valóság más, de magasról szemlélve persze nem látható. Már az is eszembe jutott, hogy meghúzódhat emmögött egy másik szándék is: a tudatlanok könnyebben kezelhetők. De ilyet feltételezni már súrolja a jó ízlés határait.